2024. április 19., péntek

Öt nap múlva kezdődik az EXIT

Ugrásszerűen növekszik a turisták száma a városban

A Városi Idegenforgalmi Szervezet az év kezdete óta folyamatosan munkálkodik a turisztikai kínálat népszerűsítésén mind a hazai, mind a külföldi látogatókat célkeresztbe véve.

A szervezet május elején a Facebook- és Instagram-oldalán beindította az Újvidék – Harmónia, amely inspirál és felébreszti az érzékeket! elnevezésű kampányát. A kezdeményezés több mint harminc városnépszerűsítő videofelvétel közzétételét jelenti, valamint nagyszámú érdekes írást is közölnek. A kampány jelenleg is folyamatban van a digitális médiafelületeken, a szövegeket pedig a szervezet internetes oldalán, valamint a közösségi felületeken is közzéteszik. Ilyen módon városunk idegenforgalmi kínálatát láthatja a hazai és a regionális közönség is. Az Instagram-blogon keresztül olyan nagyvárosok mellé kerültünk, mint Moszkva, vagy Isztambul, amelyek bejegyzéseit több mint 150 ezer látogató is megtekinti. A kampány során a Nyár Újvidéken című reklámszöveg segítségével, a hazai és a külföldi turisták is megismerkedhetnek Újvidék rendezvénykínálatával.

A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint Újvidéken január és május között összesen 34.654 turista tartózkodott, ez 25,2 százalékos növekedést jelent a múlt év ugyanezen időszakához képest. Szintén január és május között 91. 387 éjszakázást jegyeztek, azaz 74,3 százalékos növekedést. A hazai turisták voltak többen, 46.709-en, ez kétszerese a múlt év időszakarányos mutatójának, a külföldiek 44.678 éjszakát töltöttek városunkban – ez 48,6 százalékos növekedést jelent. Az említett éjszakázási mutatók mellett fontos kiemelni azt, hogy a külföldi turisták egyre több időt töltenek a városban. A szervezet rendelkezésére álló adatai szerint májusan a legtöbb látogatást és éjszakázást a hazai turisták jegyezték, majd a régió országaiból érkezők, és végül a sorban az oroszok, németek, osztrákok, magyarok, románok, olaszok és a hollandok következtek.

A múlt év nehéz időszakot jelentett az idegenforgalmi ágazat számára, de az idén már biztató jelek mutatkoznak. Az EXIT fesztivál idejére megnövekedtek az ágyfoglalási mutatók. A szervezet a legtöbb látogatót a következő héten a régió országaiból várja, a távolabbiak közül pedig Franciaországból, Németországból, Szlovéniából, Törökországból, Horvátországból, Magyarországból, Hollandiából, Ausztriából, Olaszországból, Oroszországból, Egyiptomból és Tunéziából. Emellett már most biztossá vált, hogy a Péterváradi vár az idén otthont ad a hegyi kerékpáros Európa-bajnokságnak, amely eseményre már számos európai országból történtek szállásfoglalások.

Ingyenes tesztelési lehetőség az EXIT-látogatóknak

A fesztivál szervezői a napokban hivatalosan is közzétették az eseményre történő belépés feltételeit. Közleményük szerint július 8-a és 11-e között a belépés lehetőségét azon személyekre korlátozzák, akik digitális, zöldigazolással rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy felvették az oltást vagy kigyógyultak a koronavírus okozta betegségből, vagy negatív PCR-, vagy antigén teszttel rendelkeznek. A szervezők a belépőjegyek vásárlóinak ingyenes gyorstesztelést biztosítanak a városban. Azon személyek, akik meghívóval érkeznek a fesztiválra a szükséges teszteket az erre meghatalmazott Aqualab laboratóriumaiban végezhetik el az ország több mint húsz városában, mindössze 900 dináros áron. Az utalványoknak a fesztiválra szóló karkötőkre való beváltása időbelileg hosszabb folyamatot vesz majd igénybe és fokozottabb lesz az ellenőrzés, mint az előző években. Az EXIT szervezői ezért arra kérik a látogatókat, hogy a beváltást július 5-étől 7-éig végezzék el. Mindazok számára, akik július 8-án 20 óráig nem váltják be az utalványaikat, nem biztosítják a belépést a fesztivál első estéjére. Az utalványok és jegyek vásárlóinak a szervezők az Újvidéki Vásár 1-es számú csarnokában biztosítanak ingyenes tesztelési lehetőséget július 7-étől 11-éig 10 és 18 óra között. A külföldi látogatóknak a fesztivál utalványainak beváltó helyein, valamint az egy napra szóló jegyellenőrző kapuknál, be kell mutatniuk azokat a dokumentumokat, amelyeket a határon is felmutattak, a 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet, vagy pedig az oltási igazolást. A külföldi látogatók, azok, akik olyan országokból érkeznek, amelyekből szabad a belépés Szerbiába Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból és Észak-Macedóniából – gyors antigéntesztet kell elvégezniük a városban.

A közleményben arra is rámutatnak, hogy az EXIT csapata által elvégzett kérdőív alapján elmondható, hogy a jegyvásárlók több mint 70 százaléka immunizálva van, vagyis 64 százalékuk felvette az oltást, míg 8 százalékuk az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírusos fertőzésen.