2024. március 29., péntek

Egyre több az apartman

Topolyán és Pacséron megnövekedett a kiadó szobák és házak száma

A múlt évi idegenforgalmi idényre ugyan rányomta a bélyegét a koronavírus, de tartogatott magában meglepetéseket is. A járványhelyzet alatt a szokásosnál nagyobb számú fürdőző érkezett a Topolyai-tóhoz, valamint a Pacséri Gyógyfürdő iránti érdeklődés is hatalmas volt. Csípe Mónikától, Topolya Község Idegenforgalmi Szervezetének a munkatársától megtudtuk, hogy egy ideje megváltozott az országban az apartmanok és a vendégszobák regisztrációs eljárása, így az internetes felületet használva a községi szervezetet immár kikerülik a bérbeadók, ezért naprakész információval nem rendelkeznek. Ennek ellenére tudvalevő, hogy a község néhány településén növekvő tendenciát mutat a bérelhető szobák, apartmanok száma.

– A kiadásra váró szobák és apartmanok száma elsősorban Topolyán és Pacséron ugrott meg a községben. Érdekes, hogy Topolyán nem feltétlenül a tó vonzásköréhez tartozó ingatlanokban nyitják meg ezeket a bérelhető szállásokat. Az én tapasztalatom az, hogy két évvel ezelőtt, mondjuk, 10-12 ilyen szállás állt rendelkezésre, azóta már többen bővítették a szobáik számát, és újak is nyíltak. Az eUprava nyilvántartása alapján két év alatt 33-ra szaporodott ez a szám, ami hotelként, hostelként, apartmanként vagy házként, bérelhető szobaként van nyilvántartva. Tudvalevő, hogy vannak olyanok is, akik nem jelentik be hivatalosan a szállásokat, tehát ez a szám nagyobb lehet – tette hozzá a topolyai idegenforgalmi iroda illetékese.

Csípe Mónika (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Csípe Mónika (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Az utóbbi időben többen igyekeznek bejelenteni a vállalkozásukat, hiszen ez az egyik alapfeltétele, hogy részesüljenek az állami támogatásokban. A módosított internetes formában történő regisztráció mindjobban kivonja az ügyintézésből az idegenforgalmi szervezetet, hiszen a számlázás és más hivatalos lépés immár az internetes portálon keresztül zajlik.

– A szállásadók többsége a fejlesztési, bővítési céljai megvalósítására kihasználja a különböző pályázati, az állam által nyújtott támogatási lehetőségeket. Köztudottan a Prosperitati Alapítvány hirdeti meg az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó, az idegenforgalmat népszerűsítő és támogató pályázatot. Az a tapasztalatunk, hogy a topolyai szállásadók nem feltétlenül a helyi rendezvényekre vagy helyszínekre fókuszálnak, hanem azoktól függetlenül, a lehetőségeiket kihasználva nyitják meg az apartmanokat vagy a szobákat, a vendégek rendelkezésére. Érdekes, hogy amíg a Pacséri Gyógyfürdő megnyitása óta mind több abban a faluban a bérelhető ház vagy szoba, addig a szomszédos Bácskossuthfalván ez a népszerű, tartalmaival egyre bővülő fürdő ellenére sem jellemző – tudtuk meg Csípétől, aki hozzátette azt is, hogy a szállások közül elsősorban a pacséri lehetőségek azok, amelyek jelen vannak a világszerte nagy nemzetközi népszerűségnek örvendő www.booking.com internetes oldalon. Emellett a közeljövőben további éjszakázási lehetőségekkel bővül majd Topolya, hiszen remélhetőleg nemsokára birtokba vehetik majd a turisták az autóskempinget is.