2021. szeptember 21., kedd

Szombaton zárul a Vöröskereszt tábora

A magyarkanizsai Vízitelepen negyven gyermek töltött el egy hetet

Kedden kezdődött és szombaton zárul a Magyarkanizsai Vöröskereszt nyári tábora. A község területéről, valamint Ada és Kishegyes községből 40 gyermek töltötte a szünidő első napjait a Tisza partján, a Vízitelepen. Péntek délelőtt a helybeli önkéntes tűzoltó-egyesület és a Vöröskereszt laikus elsősegélynyújtó csapata katasztrófaelhárító bemutatót tartott a tábor területén, illetve beszámoltak az újságíróknak a foglalkozás céljairól. 

Hodik Erzsébet, a Vöröskereszt magyarkanizsai elnöke elmondta, hogy a gyerekek már nagyon várták a tábort, a község minden településéről és vidékről is jöttek résztvevők.

– A legtöbben 5. és 6. osztályosok, de vannak közöttük kisebbek és nagyobbak is. Azokat hívtuk meg, akik már eddig is kapcsolatban voltak a Vöröskereszttel, legtöbbjük elsősegély-tanfolyamon vett részt, gyakoroltak, és részt vettek a versenyen is. Olyan gyerekek is jöttek, akik szeretnének a körünkben lenni, és a jövőben részt venni az akcióinkban. A hét folyamán sok mindennel foglalkoztunk, megismertettük velük a Vöröskereszt munkáját, alapelveit, beszéltünk a véradás megszervezéséről, az elsősegélynyújtásról, sportjátékokat szerveztünk nekik, strandoltunk, hajótúrán vettünk részt, és még sok más programunk volt. A fiatal aktivistáink segítettek a gyerekek körül, és egy igazán gazdag héten vagyunk túl – magyarázta a Vöröskereszt helyi elnöke.

A táborlakókat a magyarkanizsai önkéntes tűzoltó-egyesület tagjai is meglátogatták, és közös gyakorlatot tartottak. Bajtai Balázs, az önkéntes tűzoltók parancsnoka elmondta, hogy ez már a második közös szimulációs gyakorlatuk volt, amikor a cserkésztelepen eljátsszák, hogy kigyullad a kisház, riasztják a tűzoltókat, és ekkor ők kivonulnak a helyszínre:

– Felmegyünk a kisházba, nagy a füst, nem lehet látni, találunk két sérültet, és kihozzuk az egyiket egy hordágyon. Amikor leérünk vele, akkor a Vöröskereszt aktivistái ellátják a sérültet, mi visszamegyünk a másik sérültért, akit már csak az ablakon tudunk kimenekíteni. Mindeközben a hivatásos tűzoltók, akik szintén eljöttek erre a közös gyakorlatra, biztosítják a környező épületek átnedvesítését, védelmét, hogy a kisházról ne tudjon átterjedni a tűz. Két területen is tudást szereznek így a gyerekek, úgy a laikus elsősegélynyújtás, mint a tűzvédelem területén – mondta Bajtai, majd arra hívta fel a gyerekek figyelmét, hogy minél többen jelentkezzenek Vöröskereszt-aktivistának, illetve tűzoltónak, hogy segíteni tudjanak bajba jutott embertársaikon.