2021. szeptember 18., szombat
RÚZSFOLT

Egérszeretet

Az Egér immár 32 éves. Piros – mára kopott rózsaszínű – nadrágban, sárga bundában és a kilencvenes években divatos geometriai formákkal tarkított ingecskében érkezett hozzám. A kifejezés igazából nem pontos, mert nem önszántából került hozzám, ugyanis kiköveteltem, hogy az enyém legyen. Nem emlékszem az esetre, de a környezetem elmondása alapján kiderül, hogy nem tudtam elválni az üzletben a plüss állattól. Próbáltak rábeszélni a mellette lévő kedves mackóra, a puha cicára, de nekem csakis a furcsa külsejű rágcsáló kellett.

Eleinte rajtam kívül senkinek sem tetszett. Bizarr hatása abból ered, hogy igencsak nehezen lehetett meghatározni, pontosan milyen állatcsoportba tartozik. Se nem kerek, se nem hosszúkás, lapátalakú fülei összezavarták a szemlélőt. Flegmán előre csúcsosodó, a végénél textilből összegömbölyített fekete orra, barnán fénylő műanyagszeme sem könnyítették meg a kérdésre a választ: nyúl vagy egér e lény?

Mindez engem cseppet sem zavart. Igaz, a szívem mélyén valamiért arra vágytam, hogy nyúlként határozzuk meg. Talán csupán azért, hogy mások is elfogadják végre. Idővel, igazi énje mégis előbújt, és egérként fogadtam el, hiszen mindegy is milyen állat ő az enciklopédia szerint, számomra így is a legfontosabb lett.

Hiába suhogott a halványkék színű víziló, pihe-puha szoknyája, sőt a rózsaszínű plüss koala csengettyűje sem vált kedvesebbé az Egér girbegörbe bajszánál. Idővel sok más plüss állat birtokosa lettem, mindegyiket szerettem valamiért, de egyik figura sem tudta felülmúlni a rágcsáló különleges energiáját.

Sokáig mellettem volt. Többször szétszakadt a bundája és a nadrágja. A nővérem segítségével bevarrtuk a szétfoszlott anyagot, enyhítve mélységes kétségbeesésemet. Idővel bolyhossá vált a sárga plüss és a többszöri mosógépfürdőt követően a nadrágocska is kopott, foszladozott. Lassan rá sem lehetett ismerni. De Egér mégis velem volt a kirándulásokon és a táborozásokon is. Elkísért a nagymamához, és titokban a pizsamapartikon is sikeresen megbújt.

Később a polcra került, a könyvek mellett foglalta el méltó helyét, míg a többi plüss állat a rokongyerekekhez került vagy a padláson pihent.

Senki sem gondolta volna, hogy az Egér idővel ismét életre kel. Két kezecske leemelte a polcról, magához szorította és többé nem került vissza a könyvek közé.

Újra a kiságyban aludt, rendszeresen mosták a bundáját, pödörték a maradék két szál bajuszát, új kalandokban vehetett részt. Igaz, kevésbé bántak vele gyengéden, mint húsz, harminc évvel ezelőtt, de a lényeg, hogy újra játékban lehetett. Olyan dolgok történtek vele, mint még eddig soha. A feje is majdnem odalett, amikor ugráltak vele az ágyon. Szétszakadt a nyaka, szanaszét hullott belőle a vatelin. Gyors beavatkozást igényelt. De már tudtam, mi a dolgom, hogy elkerüljük a katasztrofális helyzetet, s megmentsük a legféltettebb játékunkat, aki annyi fogfájást, megfázást és fülgyulladást gyógyított az évek során. S most újra megmutathatja tudományát, hiszen a vonzereje a régi, még ha öltések díszítik is a nyakát. Így hát az Egér a fiam hű barátja lett.