Az Aurora Beszédművészeti Stúdió már 1998 óta felkarolja a fiatal tehetségeket. A műhely az évek folyamán a beszédművészet mellett sok dologra igyekezett hangsúlyt fektetni, volt olyan időszak, amikor irodalmi versenyeket is szervezett. Ami viszont vitathatatlan, hogy a csoport vezetőinek és a lelkes tanítványoknak köszönhetően évről évre sikerül valami értékeset adni és felmutatni a közösségnek. A csoport vezetését két éve Molnár Krekity Olga Radnóti-, Latinovits- és Magyar Életfa díjas versmondó vette át, aki többek között a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének alapító tagja is. Mint elmondta, a csoport tagjait már előbb is ismerte, hiszen sokan jártak hozzá egyéni foglalkozásra.
– Meg kellett ismertetni velük, hogy itt milyen munka folyik. Ez a műhely nagy hagyományokra néz vissza, és mindig a vezetőktől függött, hogy mi kap hangsúlyt. Volt, amikor író-olvasó találkozókat tartottak, vagy a versírást, verselemzést helyezték előtérbe. Jelenleg a versmondás, a beszédművelés és az előadó-művészet van a középpontban. Leginkább a versenyekre és a különböző fellépésekre koncentrálunk. Ez természetesen sok egyéb kísérő munkával, foglalkozóssal párosul: beszédtechnika, artikuláció, versválasztás.
Miért döntött úgy, hogy elvállalja a csoport vezetését?
– Megtiszteltetésnek vettem, hogy vezethetem a csoportot. Nekem mindig volt valahol egy műhelyem. Dolgoztam például Szabadkán, Kishegyesen Hajvert Ákost helyettesítettem egy ideig, hogy ne szakadjanak meg a foglalkozások, volt olyan időszak, amikor Zentagunarasra is jártam. Emellett, amikor egy gyerek versenyre készül, akkor természetesen rá koncentrálok, és egyéni órákat is tartunk. A gyerekeknek azért is jók a csoportos foglalkozások, mert van, akinek pont ez kell, hogy felszabaduljon. Vannak, akik zárkózottabbak, félénkebbek, és a fiatalok gyakran segítenek egymásnak feloldódni. A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központtal volt már együttműködésem, és nagy megtiszteltetés, hogy Vass Borsodi Borbála tanárnőnek a nyomdokaiba léphetek, az ő munkáját folytathatom. A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületét '94-ben én alapítottam, és van egy nagyszerű versenyünk is, a Dudás Kálmán versmondó verseny. Úgy érzem, ez már egy csendesebb periódusa az életemnek.
Kialakult egy módszere arra, hogy hogyan érdemes a fiatalokkal foglalkozni?
– A bizalomra és a szeretetre épüljön a közös munka, erre próbálom őket rászoktatni, és fontos, hogy ez kölcsönös legyen. Amikor kiválasztják a verset, alapos verselemzést végzünk, kérdéseket tehetek fel, nincs tabutéma. Megismerem a gyerekeket, a bennük rejlő kérdéseket, és igyekszünk úgy választani verset, hogy találkozzon a vers és a jellem. A versen és a szép beszéden is dolgozunk, igyekszünk kiküszöbölni a beszédhibákat, a modorosságot, különböző gyakorlatokkal. Heti egy alkalommal találkozunk, ami kevés, de a gyerekeknek annyi más elfoglaltságuk van, és nehéz őket jobban terhelni. Ha versenyre készülünk, igyekszünk még egy órát beiktatni, de nagyon sok múlik a szülőkön is, hiszen a memorizálást, főleg kicsi gyerekeknél, ők végzik el.
Milyen most a csoport összetétele, melyik korosztállyal dolgozik?
– Fiatalok, és ez jó, mert még gyúrhatók, előttük a fejlődés útja. Egy lány kivételével mindenki általános iskolás. Szabó Rebeka most elsős gimnazista, három felsős lány van, a többiek alsósok. Sokan vannak, akik még kiskorukban elkezdték a szavalást, és még most is aktívak. Megszeretik a színpadot, a tapsot, a közönség visszajelzését, és igénylik azt. A taps is a szeretet egyfajta megmutatkozása, és minden ember igényli a szeretetet. A versenyekre is örömmel készülnek, Szabó Rebeka a közelmúltban például a Kárpát-medencei József Attila-versenyen vett rész, ahol a magyarországi tapasztalt versmondókkal kellett egy szintre kerülnie, ahol az egyik legfiatalabb volt. De szépen helytállt a Latinovits-versenyen is. Úgy gondolom, ez remekül mutatja, hogy hogyan tudnak fejlődni a fiatalok, és hogy ha energiát fektetnek bele, mi mindent tudnak elérni.
Az egyéni szavalásokon túl most csoportos előadást is készítettek. Mi volt a koncepció?
– A gyerekek korából indultam ki, kis tinikről és nagy kamaszokról van szó. Minden próbát úgy kezdünk, hogy elmondják, mi nyomja a lelküket, mi történt velük a héten. A kamaszkor arról szól, hogy mindennel elégedetlenek, többek között önmagukkal is, és Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című műve pont erről szól. Maga a mű rövid ahhoz, hogy csak erről szóljon az összeállítás, ezért megtűzdeltük még hasonló művekkel, és összeállt egy huszonöt perces műsor, amivel a már több településen felléptünk, Pacséron, Gunarason, Zentagunarason. Ez egy pályázat hozadéka, amelyet a Kodály nyert meg, és ennek keretében megyünk iskolákba, magyarórákra előadni. A bemutató természetesen Topolyán volt, a családok előtt – mondta el Krekity, majd hozzáfűzte, hogy folyamatosan várják a jelentkezőket az Aurora Beszédművészeti Műhelybe, ahol a kemény munka mellett életre szóló élményeket és ismereteket szerezhetnek a gyerekek.
Az Aurora Beszédművészeti Stúdió már 1998 óta felkarolja a fiatal tehetségeket. A műhely az évek folyamán a beszédművészet mellett sok dologra igyekezett hangsúlyt fektetni, volt olyan időszak, amikor irodalmi versenyeket is szervezett. Ami viszont vitathatatlan, hogy a csoport vezetőinek és a lelkes tanítványoknak köszönhetően évről évre sikerül valami értékeset adni és felmutatni a közösségnek. A csoport vezetését két éve Molnár Krekity Olga Radnóti-, Latinovits- és Magyar Életfa díjas versmondó vette át, aki többek között a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének alapító tagja is. Mint elmondta, a csoport tagjait már előbb is ismerte, hiszen sokan jártak hozzá egyéni foglalkozásra. – Meg kellett ismertetni velük, hogy itt milyen munka folyik. Ez a műhely nagy hagyományokra néz vissza, és mindig a vezetőktől függött, hogy mi kap hangsúlyt. Volt, amikor író-olvasó találkozókat tartottak, vagy a versírást, verselemzést helyezték előtérbe. Jelenleg a versmondás, a beszédművelés és az előadó-művészet van a középpontban. Leginkább a versenyekre és a különböző fellépésekre koncentrálunk. Ez természetesen sok egyéb kísérő munkával, foglalkozóssal párosul: beszédtechnika, artikuláció, versválasztás.– Miért döntött úgy, hogy elvállalja a csoport vezetését?– Megtiszteltetésnek vettem, hogy vezethetem a csoportot. Nekem mindig volt valahol egy műhelyem. Dolgoztam például Szabadkán, Kishegyesen Hajvert Ákost helyettesítettem egy ideig, hogy ne szakadjanak meg a foglalkozások, volt olyan időszak, amikor Zentagunarasra is jártam. Emellett, amikor egy gyerek versenyre készül, akkor természetesen rá koncentrálok, és egyéni órákat is tartunk. A gyerekeknek azért is jók a csoportos foglalkozások, mert van, akinek pont ez kell, hogy felszabaduljon. Vannak, akik zárkózottabbak, félénkebbek, és a fiatalok gyakran segítenek egymásnak feloldódni. A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központtal volt már együttműködésem, és nagy megtiszteltetés, hogy Vass Borsodi Borbála tanárnőnek a nyomdokaiba léphetek, az ő munkáját folytathatom. A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületét '94-ben én alapítottam, és van egy nagyszerű versenyünk is, a Dudás Kálmán versmondó verseny. Úgy érzem, ez már egy csendesebb periódusa az életemnek.– Kialakult egy módszere arra, hogy hogyan érdemes a fiatalokkal foglalkozni?– A bizalomra és a szeretetre épüljön a közös munka, erre próbálom őket rászoktatni, és fontos, hogy ez kölcsönös legyen. Amikor kiválasztják a verset, alapos verselemzést végzünk, kérdéseket tehetek fel, nincs tabutéma. Megismerem a gyerekeket, a bennük rejlő kérdéseket, és igyekszünk úgy választani verset, hogy találkozzon a vers és a jellem. A versen és a szép beszéden is dolgozunk, igyekszünk kiküszöbölni a beszédhibákat, a modorosságot, különböző gyakorlatokkal. Heti egy alkalommal találkozunk, ami kevés, de a gyerekeknek annyi más elfoglaltságuk van, és nehéz őket jobban terhelni. Ha versenyre készülünk, igyekszünk még egy órát beiktatni, de nagyon sok múlik a szülőkön is, hiszen a memorizálást, főleg kicsi gyerekeknél, ők végzik el.– Milyen most a csoport összetétele, melyik korosztállyal dolgozik?– Fiatalok, és ez jó, mert még gyúrhatók, előttük a fejlődés útja. Egy lány kivételével mindenki általános iskolás. Szabó Rebeka most elsős gimnazista, három felsős lány van, a többiek alsósok. Sokan vannak, akik még kiskorukban elkezdték a szavalást, és még most is aktívak. Megszeretik a színpadot, a tapsot, a közönség visszajelzését, és igénylik azt. A taps is a szeretet egyfajta megmutatkozása, és minden ember igényli a szeretetet. A versenyekre is örömmel készülnek, Szabó Rebeka a közelmúltban például a Kárpát-medencei József Attila-versenyen vett rész, ahol a magyarországi tapasztalt versmondókkal kellett egy szintre kerülnie, ahol az egyik legfiatalabb volt. De szépen helytállt a Latinovits-versenyen is. Úgy gondolom, ez remekül mutatja, hogy hogyan tudnak fejlődni a fiatalok, és hogy ha energiát fektetnek bele, mi mindent tudnak elérni. – Az egyéni szavalásokon túl most csoportos előadást is készítettek. Mi volt a koncepció?– A gyerekek korából indultam ki, kis tinikről és nagy kamaszokról van szó. Minden próbát úgy kezdünk, hogy elmondják, mi nyomja a lelküket, mi történt velük a héten. A kamaszkor arról szól, hogy mindennel elégedetlenek, többek között önmagukkal is, és Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című műve pont erről szól. Maga a mű rövid ahhoz, hogy csak erről szóljon az összeállítás, ezért megtűzdeltük még hasonló művekkel, és összeállt egy huszonöt perces műsor, amivel a már több településen felléptünk, Pacséron, Gunarason, Zentagunarason. Ez egy pályázat hozadéka, amelyet a Kodály nyert meg, és ennek keretében megyünk iskolákba, magyarórákra előadni. A bemutató természetesen Topolyán volt, a családok előtt – mondta el Krekity, majd hozzáfűzte, hogy folyamatosan várják a jelentkezőket az Aurora Beszédművészeti Műhelybe, ahol a kemény munka mellett életre szóló élményeket és ismereteket szerezhetnek a gyerekek.
