2024. március 28., csütörtök

Együttműködéssel az ipari automatizálás fejlesztéséért

Határon átnyúló projektumban vesz részt a Szabadkai Műszaki Főiskola

Tegnap tartották meg a Mechatronikai és ipari automatizálási regionális innovációs laboratórium 4.0 elnevezésű projektum nyitókonferenciáját a Digital Hive épületében. A projektumban a Szabadkai Műszaki Főiskola, a Szegedi Tudományegyetem, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Szabadkai Üzleti Inkubátor vesz részt. A nyitókonferencia kezdete előtt dr. Fürstner Igor, a főiskola igazgatója ismertette a sajtó képviselőinek a projektum részleteit.
– Ez egy határon átívelő projektum folytatása, amely a RILIAM nevet viselte, és tavaly sikeresen véget ért. A mostani projektum célja egyrészt, hogy elősegítse ebben a régióban működő kis- és középvállalatok együttműködését, másrészt megnövelje ezen vállalatok kompetenciáját az ipari automatizálás és a mechatronika területén. Továbbá, hogy a mi intézményünk és a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának hallgatóit minél jobban felkészítse az ezen ágazatokban folyó munkára. A projektum keretében hallgatóink több hónapos gyakorlaton vesznek részt Szegeden, ugyanígy a magyarországi hallgatók jönnek hozzánk Szabadkára. Az erre vonatkozó pályázatokat már kiírtuk. Emellett a projektumnak köszönhetően tovább korszerűsíthetjük intézményünk laboratóriumát. A közbeszerzés már befejeződött. A felszerelés érkeztét őszre várjuk. A projektum összköltsége valamivel kevesebb, mint 400 ezer euró, amelyből 85 százalékot az Európa Unió biztosított, a fennmaradó részt pedig mi és a partnereink hozzájárulása – nyilatkozta az igazgató.
A nyitókonferencia dr. Fürstner Igornak a projektumról szóló előadásával kezdődött, majd a projektumban részt vevő vállalatok és partnerszervezetek képviselői ismertették a projektumban vállalt feladataikat. A projektum 2022. július 31-én zárul.