2024. április 25., csütörtök

Nyolc évszázad elveszített békéje

Tarczay Erzsébet és a horvát történelem (6.)

Némi áttörésre csak 1890-ben került sor, amikor a Magyar Államvasutak igazgatósága a vasút szolgálatában álló munkásai és hivatalnokai számára a legvadabb Karszt-vidéken, Kamerál-Moravicán magyar iskolát nyitott. Ezt követően a sorra megalakuló magyar iskolákat a korábban letelepült magyarok is örömmel látogatták, „magyar erdészek, orvosok, kereskedők sietnek oda felvétetni gyermekeiket. A MÁV-iskola tehát éppúgy, mint a többi magyar iskola gyűlőhelye volt a környék magyar gyermekeinek.”[1] A MÁV-alkalmazottak gyermekei számára hamarosan Szlavónbródban, Zimonyban és Vinkovcén is nyílt iskola, de még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a tanulni vágyó magyar ifjak többségét befogadja; még mindig tömérdek magyar gyermek maradt iskola nélkül.

A MÁV iskolákkal együtt is csak huszonnégy iskolája volt a Dráván túl lakó magyaroknak, amikor 1904-ben a szlavóniai magyarság sorsának javítására gróf Széchenyi Béla elnökségével Budapesten megalakult a Julián Egyesület. 1908-ban azután Eszéken megindult Szlavóniai Magyar Újság című hetilap is, hogy az anyaországi olvasók számára hiteles tájékoztatást nyújtson az akkor már közel 110.000 fős magyarság sorsáról. Írói, tudósítói köre a Julián-tanítók köréből kerültek ki, akik a sorra alapított Julián-iskolákban  magyar gyerekeket oktatták. Tarczay Erzsébet határtalan lelkesedéssel, elismeréssel szólt a munkájukról: a tanítók feladata a Drávától délre eső területeken már valósággal missziói hivatássá lett. „Itt nem elég a betűt tanítani, itt mindenbe magyar lelket kell önteni, mindent átalakítani, átszőni nemzeti színnel, hogy a gyermek szíve-lelke megteljék magyarsággal, hogy oly szilárddá váljék benne a nemzeti érzelem, hogy az kitartson, ellenálljon késő vénségéig, bárhová kerül is. Ilyen feladat jutott a drávántúli népiskolákhoz kiküldött tanítóknak. Ilyen szellemben alakult a Julián Egyesület is, és ezt igyekszik követni fennállása óta.”[2]

Az 1904 után, a Nagy Háború kitöréséig egy évtized adatott az anyaország civil közösségének, hogy a Julián Egyesület, a MÁV és a református egyház révén hatékonyan támogassa a szlavóniai szórvány magyarság ügyét, hogy társadalmilag közösséggé szervezze őket, hogy iskolákat biztosítson a magyar gyerekek számára, hogy takarékpénztárakkal és hitelszövetkezetekkel biztosítsa a gazdasági előmenetelüket, hogy művelődési egyesületekbe, olvasókörökbe szervezve megőrizze őket a magyar hazának, a magyar jövőnek.

Az 1912. évi számvetés szerint a Szlavóniában egy községi iskola, tizennégy református iskola, tizennégy államvasúti iskola, hat uradalmi iskola mellett 64 Julián-iskola, összesen 99 tanintézet biztosította a magyar ifjak anyanyelvi oktatását. De mi legyen azzal a sok ezer magyar gyerekkel, aki szerencsésen elvégezte az általános iskolát – kérdezték a tanítók, az egyházi méltóságok és a magyar hivatalnokok közül egyre többen az eszéki Szlavóniai Magyar Újság lapjain. Ha a sok ezer magyar gyermek kikerül az elemiből, hová menjen, mihez fogjon? „Nincsen hő lelkének kihez fordulnia!” Mert hiába akarna szülőföldjén tovább tanulni az anyanyelvén, hasztalan szeretne magyar iskolába járni, hogy idővel hasznos tagjává váljon a közösségének – Szlavóniában nem volt a számára magyar nyelven oktató középiskola. „Rengeteg magyart őrizne, tartana meg a hazának az otthoni magyarság, ha a Dráván inneni állapotokkal többet törődnék – írta a magyar iskolák helyzetéről szóló tanulmányának befejező soraiban Tarczay Erzsébet. – Hány tanuló jár horvát középiskolába merő kénytelenségből! Csak azért, mert magyar nincs, ahol tovább tanulhatna. Hogy ott aztán milyen szellemben növekedik, milyen tudományt és milyen érzelmeket öntenek lelkébe, az más kérdés. De a felelet reá a horvátországi magyarokra nézve és általában a magyarságra nézve nem a legelőnyösebb.”[3] Fel kell tehát használni minden lehetőséget, minden eszközt és módot, hogy a magyar gyermek a Drávától délre is minden akadály nélkül végre magyar középiskolába járhasson, alapvető föltétele ez Szlavóniában a magyar jövőnek. A Dráván túl a századik és százegyedik magyar iskola legyen immár középiskola! Ha Szlavóniában összetartana a magyarság, ha kellő együttérzéssel érdeklődnének egymás sorsa iránt, ha együtt örvendenének az elért eredményeknek, s ha szívüket derűvel töltené el minden, aminek „magyar színe van” – akkor igen; akkor talán egyszer megünnepelhetik a századik magyar iskola fölavatását is. 1912 őszén azonban még nagyon sok magyar gyermek várt magyar iskolára, magyar elemire és magyar középiskolára.

Tarczay Erzsébet Magyar iskolák Horvát–Szlavonországban című tanulmányát 1918-ban még Zágrábban, a statisztikai évkönyvek – a gyakran hivatkozott Statistika nastave u kraljev. Hrv., Slav. i Vojnoj krajevini, a Školstvo u Hrvatskoj i Slavoniji, a Službeni Glasnik és az Izvješće o stanju školstva u Hrvatskoj i Slavoniji – éves összefoglalóinak birtokában vetette papírra, és foglalta össze az utókor számára is fölbecsülhetetlen értékű, a magyar iskolák helyzetéről készült jelentését. Hogy mi történt vele és családjával az 1918 őszén megalakult délszláv állam keserves forgatagában, amikor a szerb csapatok által megszállt területekről százával üldözték el a magyar értelmiséget – tanárok, hivatalnokok, kereskedők és iparosok kényszerültek menekülésre – egyelőre kideríthetetlen. Annyi bizonyos, Magyarországon tíz évnek kellett eltelnie, hogy Tarczay Erzsébet 1929-ben két könyvével is, a Kálmán király című „történelmi elbeszélésével”, és A reformáció Horvát–Szlavonországban című tanulmányával újra a közönség elé lépjen.

Irodalom

Bajza József: Tarczay Erzsébet: A reformáció Horvát-Szlavonországban; Theológiai Tanulmányok, 8. szám. Debrecen, 1930. 93 p.; Századok, 1930. 772–774. p.  

Kontra Ferenc: Horvátország magyar irodalma – A kezdetektől napjainkig; Eszék – HunCro, 2011. 502 p. – Tarczay Erzsébet, 491–492. p.

Tarczay Erzsébet művei

[Tarczay Erzsébet]: A jobbágyság története Horvátországban 1650–1848. Írta Tarczay Erzsébet; Budapest – May János Könyvnyomdája, 1913. 116 [2] p.

[Tarczay Erzsébet]: Horvát–Szlavonországok történetének rövid áttekintése, tekintettel azok kulturviszonyaira. A m. kir. államvasutak horvát-szlavonországi felső nép- (polgári) iskolák VI. (II.) osztálya számára írta Dr. Tarczay Erzsébet; Budapest – Lampel R. könyvkereskedése 1915. 56 p. + 4 t.

Tarczay Erzsébet: Boszorkányüldözés Horvátországban; Századok, 1915. (49. évf.) 3–4. szám 162–174. p.

Tarczay Erzsébet: Magyar iskolák Horvát–Szlavonországban; Magyar Pedagógia. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának folyóirata; 1918. XXVII. évfolyam, 2–3. szám, 99–115. p.

Tarczay Erzsébet: Kálmán király. Történelmi elbeszélés. Madáchy István rajzaival; Miskolc – Ifj. Ludwig István könyvnyomdája, 1929. 118 [1] p.

Tarczay Erzsébet: A reformáció Horvát–Szlavonországban; Theologiai Szemle, 1929. V. évfolyam, 3. szám 195–287. p.; [Tarczay Erzsébet]: A reformáció Horvát-Szlavónországban. Írta Tarczay Erzsébet; Debrecen – Városi nyomda, 1930. 93 [3] p. – Klny. A Theologiai Szemle V. évfolyamának 3. száma 195–287. lapjairól. Theologiai Tanulmányok 8.; Tarczay Erzsébet, Dr.: A reformáció Horvát–Szlavonországban; Debrecen – Országos Református Lelkész-Egyesület, 1930. 93 p.

Gálffyné Dr. Tarczay Erzsébet: A zágrábi ciszterci apátság története. Írta Gálffyné Dr. Tarczay Erzsébet. 1936. Gépirat. autogr. címmel és kísérőlevéllel. OSZK 1954-57.

Gálffyné Tarczay, Erzsébet: A leányközépiskolák reformjához; Magyar Pedagógia. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának folyóirata, 1936. LXV. évfolyam, 138–142. p.



[1]              Uo. 108. p.

[2]              Uo. 110. p.

[3]              Uo. 114. p.