2021. szeptember 27., hétfő

Az írást az olvasás előzi meg

Antalovics Péterrel, az Év Pályakezdő Újságírója díj kitüntetettjével írásról, sportról, sportújságírásról

Antalovics Péter 2016 őszén kezdett el dolgozni a Magyar Szó sportrovatán, nevével azonban nem akkor találkozhattak először az olvasók, hiszen már korábban is jelentek meg írásai lapunk Kilátó mellékletében és a Híd folyóiratban is. A szerkesztők hamar felismerték, hogy az akkor  huszonhárom éves fiatalember igen sokoldalú, így a sporton kívül sok más témakörben kérték írásait, sőt hamarosan a Magyar Szó online felületén is csatasorba állították. Legyen tehát szó szépirodalomról, sportról, közéletről vagy politikáról, számítani lehet pontos, igényes munkájára.

Az utóbbi években főleg otthonról, Bácskertesről (Kupuszináról) látta el feladatait, amióta viszont újraindult lapunk Sportvilág melléklete, egyre többször találkozunk vele a zentai szerkesztőségben is, hiszen a nyolcoldalas sportrész elkészítéséhez minden sportos kolléga jelenlétére szükség van. Itt beszélgettünk vele a minap annak apropóján, hogy a napokban átvette a  Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének az Év Pályakezdő Újságírója díját.

Antalovics Péter köszönőbeszédet mond a díj átvétele után (Fotó: Gergely Árpád)

Öt évvel ezelőtt úgy érkeztél a Magyar Szóhoz, hogy jól írtál, szépirodalommal foglalkoztál, és verseskötettel büszkélkedhetsz. Honnan ered az írás, az alkotás iránti igényed?

– Az írást az olvasás előzte meg. Édesapám négyévesen tanított meg olvasni, és onnantól kezdve az olvasás fontos szerepet tölt be az életemben. Már úgy indultam az iskolába, hogy folyékonyan olvastam. Az olvasás és a könyvek szeretete nagyon korán megmutatkozott nálam, de az íráshoz csak a gimnáziumi évek vége felé kezdtem fordulni. Minden tinédzsernek időnként nagyon fáj a világ, abból a fájdalomból nekem akkor, úgy éreztem, hogy több jutott, és abból táplálkoztam. Kezdetben zeneszövegeket fordítottam, de gyorsan eljutottam odáig, hogy a saját gondolataimat, érzéseimet fogalmazzam meg. Így születtek az első verseim, és mire a pályaválasztáshoz értem, már biztosan tudtam, hogy a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken szeretnék továbbtanulni. Akkor kezdtem el publikálni a Magyar Szó Kilátó mellékletében, majd az egyetemi évek elejétől a Híd folyóiratban és még néhány felületen. Tehát olyan tizennyolc éves korom óta a versírás több-kevesebb kitérővel része az életemnek. A Magyar Szóból akkor kaptam megkeresést, amikor a Magyar Tanszéken lehallgattam az alapképzést. A sportrovatra hívtak újságírónak, és mivel mindig is követtem a sporteseményeket, és magam is sportolok, kerékpározok, örömmel jöttem. A napi sport mellett elég gyorsan az online felületen is elkezdtem dolgozni, így azóta is ez a két fő profilom az újságnál.

Úgy mesélték, hogy régen a sportrovaton mindenkinek megvolt a saját sportága, és abban volt profi. Ma már mindenhez érteni kell. Mégis, melyik az a sportág, amelyiket a legszívesebben követed?

– Sok mindenre kell egyszerre figyelni, de azért most is úgy van, hogy egy idő után kikristályosodik, ki melyik területet követi, ki miért felel. A kerékpározáshoz értettem, meg a kosárlabdát követtem, és úgy is alakult, hogy ezt a két sportágat viszem. A sportoldalak fele, kis túlzással, mindig foci, tehát a focihoz nem lehet nem érteni, vagy nem lehet vele nem foglalkozni. Az érdekli legjobban az embereket, és most is, az Európa-bajnokság ideje alatt rendszeresen nézem a meccseket, és írom róluk az összefoglalókat, mert abból van a legtöbb. Most mindenkinek jut foci a rovaton. Az online-on még inkább fontos a naprakészség meg az időszerűség, és ha van valami fontos szerbiai vagy magyar teljesítmény, azt nemcsak a másnapi nyomtatott sajtóba kell megírni, hanem azonnal felkerül a netre. Akkor pláne nem mérlegelünk, hogy szeretjük-e  ezt a sportágat vagy sem, hanem azonnal munkához kell látni.

A díjátadáson (Fotó: Gergely Árpád)

Amikor az online-ra dolgozol, az mennyiben tér el a nyomtatott oldalakra való munkától?

– Az online oldalunkon a közérthetőség és a közérdekűség ugyanolyan fontos, mint a nyomtatott sajtóban, sőt ott még a hírek és a tények tömkelegével is meg kell birkóznunk, és nagyon meg kell válogatnunk, mi érdemes közlésre. Szóval az újságírás legalapvetőbb követelményei az online térben ugyanolyan fontosak. Mivel nagyon sok témakört kell követni, megvannak azok a megbízható hírforrások, amelyekre támaszkodunk. Úgymond nyitott szemmel kell járni, és gyorsan reagálni.

Szerteágazó a tevékenységed, hiszen az újságírás mellett a szépírói vénád sem hagy nyugodni. Mikor jut időd a versekre?

– Sajnos kevés időm van a versekre, de ami még fájóbb, hogy nem olvasok annyit, amennyit szeretnék, és nem azt, amit akarok. Az írással úgy vagyok, hogy ha nagyon kikívánkozik belőlem, akkor csak találok rá időt, és leírom, mert a versírás nem időigényes dolog, amivel napokat kellene eltölteni. Az olvasást leginkább reggelre időzítem, ha jut rá időm, kimegyek egy órára a strandra és olvasok, és az feltölt. Belső késztetésem és igényem van az olvasásra, meg az írásra is, és ha ezt nem tudom megtenni, akkor egy kellemetlen érzés fog el.

Hagyod, hogy áramoljanak a gondolataid, vagy átgondoltan fogalmazod meg a belőled feltörő érzéseket? Ösztönösen, vagy alapos figyelmességgel írsz?

– Amikor magát a verset írom, az viszonylag gyorsan megszületik. Ha hosszabbról van szó, az is legfeljebb egy-két óra. Ez egy folyamat, és nem úgy néz ki, hogy van egy ötletem, és leírom, sokkal inkább arról van szó, hogy valami gondolat vagy érzés hosszú időn át érik bennem, és kell  hozzá egy szerencsés pillanat. Ott pörög az agyamban a gondolat hosszabb-rövidebb ideje, és egyszer csak azt érzem, hogy így készül el. Szóval korántsem csak arról az egy-két óráról, vagy esetleg fél óráról van szó, amíg leírom, hanem ez egy hosszabb folyamat. Akkorra születik meg, akkorra tudom szavakkal megfogalmazni azt, ami korábban is ott volt, formálódott bennem.

A VMÚE idei díjazottai az egyesület elnökével és alelnökével (Fotó: Gergely Árpád)

A lírához ihlet kell, a sportújságírás pedig tényközlés. Ez kétfajta stílus, kétfajta látásmód. Hogyan lehet egyikből a másikba váltani, illetve mit ad az egyik, mit a másik?

– Ha egészen egyszerűen akarok fogalmazni, akkor sehogy sem lehet egyikből rögtön a másikba váltani. Ezt a két dolgot nem lehet összefésülni. Ha próbálnék keresni némi átfedést, akkor azt mondhatnám, hogy a versekben is néha szükség van arra a szikárságra, arra a hideg, tárgyilagos hozzáállásra, ami kell ebben az újságírói műfajban. A tudat és a szellem működése egészen másmilyen, és ezért is van az, hogy egy kicsit kevesebbet írok. Amikor verset írok, az más lelkiállapot, sőt még azt a kijelentést is be merem vállalni, hogy akkor az ember egy módosult tudatállapotban van.

Ha konkrétan a sportra gondolok, az nekem mindig is fontos volt, ez már jóval az újságírás előtt is így volt, és ez ad egyfajta szurkolói hozzáállásból fakadó örömöt, pláne, hogy többnyire olyan sportágakat követek, amelyeket egyébként is szeretek. A Tour' de Franc-ot vagy a Giro d' Italiát akkor is néztem volna, ha nem dolgoznék a Magyar Szóban. Itt találkozik az érdeklődésem a munkámmal. A versírás pedig másfajta kielégülés. Az egy olyan önmegvalósítás, olyan kiteljesedési lehetőség, ami egészen más területeken mozog. Az sokkal közelebb van a lélek azon rejtett dolgaihoz, amelyekhez nem is tudunk minden esetben szavakkal hozzáférni. Egy vers sohasem pontosan az, amit leírva látunk. Jó példa erre, hogy amikor napokkal később elolvassuk ugyanazt a szöveget, amit akkor nagyon átéltünk, azok a szavak már néha üresen kopognak. A szavak átvetülései, megkopottabb formái azoknak a dolgoknak, amik kikívánkoznának belőlünk. Maga a versírás pont annak a művészete, hogy a legprecízebben szavakba öntsük ezeket a dolgokat.

Mi késztet versírásra, milyen témák foglalkoztatnak?

– Tinédzserkoromban nagyon bezárkózott személy voltam, s ez egyrészt meg is maradt. Extrém módon introvertált személy voltam, ami lassan nyíladozik. Azért megmaradt ez az alapbeállítottságom, és ebből fakadóan a nagyon személyes témák ihletnek meg: a mindentől elvágott énnek a dilemmái, szorongásai, problematikái, az ebből fakadó feszültség, a személy, a szubjektum szerepe a társadalomban vagy egy közösségben. Én ezt nem analizálom, és nem konkrét eseteket veszek alapul, hanem érzetvilági, hangulati megragadásra törekszem. Az intimitásnak ezek a terei nálam a bezárt egyéniségen vetülnek, szűrődnek át.

A sportrovaton mindig sok a munka, és minden sportághoz érteni kell

Köteteidet olvasva úgy vélem, hogy elég komoran látod az életet, pedig igazából nem ilyennek tűnsz.

– A versek közel állnak az én lelkiállapotomhoz, tudatállapotomhoz. Az, hogy azokat a kritikákat kaptam, hogy borúlátóak, ahhoz annak is köze van, hogy a gondolkodást előbb fogja egyfajta gond, probléma ösztönözni, mint egy kielégült, beteljesült tudatállapot, mert olyankor az emberi szellem nem talál semmit, amit meg kell oldani. Ellenkező esetben szembetalálkozunk valami megoldhatatlan vagy kevésbé megoldhatatlan problémával, valahol megakad a normális forgása az időnek, és akkor automatikusan ahhoz nyúlunk, hogy hogyan oldjuk meg, elkezdünk agyalni. Ebből fakad szerintem, hogy nemcsak az én esetemben, hanem a verseknél az esetek túlnyomó többsége ilyen kicsengésű, és csak a mérték lehet a kérdés. Lényegesen kevesebb szépirodalmi szöveg szól valamiféle beteljesülésről. Mindig kell lennie valamilyen elemnek, momentumnak, mozzanatnak, érzelemnek, ami megtöri a tökéletességet, teljességet, harmóniát.

Eddig két versesköteted jelent meg: az Örökszoba és a Távoli pólusok című. Készülsz-e újabb kötettel?

– Készül, de nem tudatosan. Nincs határidő. Folyamatosan nyitott szemmel, nyitott elmével és lélekkel próbálok járni, és amikor úgy érzem, hogy írnom kell, ha kikívánkozik belőlem valami, akkor leírom, és előbb-utóbb kötet lesz belőle. Próbálom természetes mederben hagyni ezt a folyamatot. Az első két kötet között öt év telt el. Ha most is annyi időre lesz szükségem, akkor így lesz. Racionálisan tudom, hogy jó lenne előbb, de azok a szövegek a legjobbak, amelyeket úgy írunk le, hogy organikusan következnek az akkori életünkből, sorsunkból, és nem  ráfókuszálva születnek. Szeretném meghagyni az alkotás szabadságát.

A két megjelent kötet is valamilyen elismerés volt. Most egy másik területen, az újságírásban figyeltek fel rád. Milyen érzések kavarognak benned az Év Pályakezdő Újságírója díj tulajdonosaként?

– Nagyon nagy meglepetés volt. Az ember napi szinten megcsinálja a munkáját, és arra törekszik, hogy jól csinálja, és fel sem merül benne, hogy valahol ezt észreveszik, külön értékelik. Amikor az első meglepetés leülepedett, akkor egy kellemes érzés töltött el. A napi apróságok, a napi precizitás, a nyelvhelyesség, a hitelesség, amelyre a munkám során törekszem, így kaptak visszajelzést. Örülök, hogy ezt a külső szemlélők is látják, és nem csak én érzem úgy, hogy ezek jegyében dolgozom.