2021. szeptember 27., hétfő

Hétköznapi hősök

Hősökként tartjuk számon a harcokban, háborúkban vitézségükkel kitűnő katonákat, azokat, akik váratlan és veszélyes helyzetekben emberéleteket mentenek meg. A tűzoltót, aki élete kockáztatásával kimenti a családot, és sorolhatnám az élethelyzeteket, amelyekben hősök születnek. De vannak hétköznapi hősök is, a mindennapjaink hősei, akik nem kerülnek az újságok címlapjaira, mégis odaadóan és alázattal végzik munkájukat nap mint nap. Lehet, hogy csak egy-egy ember életében számítanak hősöknek, mint például az a magyarkanizsai édesanya, aki megszervezte és levezényelte (sikeresen) a bajmoki kisfiú megsegítését. De ha egy kicsit elrugaszkodunk a valóságtól, látnunk kell, hogy olyanok is vannak, akik egy közösség, egy ország szempontjából is szinte nélkülözhetetlen munkát végeznek, minden feltűnés nélkül.

Gondoljunk csak  arra, hogy a másfél éve tartó világjárvány mennyi ilyen hétköznapi hőst „termelt” ki. Csak azokról a kevesekről tudunk, akiket nap mint nap láttunk a televízióban vagy az újságokban. De mellettük sok ezren helyt álltak, dolgoztak, feláldozva szabad idejüket, háttérbe szorítva családjukat, gyakran életüket kockáztatva. Elsősorban az orvosokra, nővérekre, mentősökre meg az egészségügyi személyzetre gondolok szerte az országban. Hány nővér dolgozta végig megfeszített munkatempóban ezt a másfél évet úgy, hogy soha sem kérdezte meg egyetlen újságíró sem, mi ad neki erőt, mennyire fáradt, hogyan tudja elviselni szkafanderben a 10-12 órás műszakokat?  

A pandémia elején azonnal reagált a közösség az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájára. Esténként a nagyvárosokban pontban nyolckor tapsolni kezdtek a teraszokon az emberek, hogy bátorítsák őket, hogy jelezzék, tudják, milyen fontos munkát végeznek. Ez az együttérzés üzenete volt. Ám ahogy múlt az idő, a taps elmaradt. Itt-ott a kórházak udvarán vagy előtt egy-egy zenekar koncertet szervezett a számukra, ugyancsak üzenet gyanánt.

De voltak ennek a járványidőszaknak olyan hősei is, akik maguk vállalták, hogy valamivel többet tesznek ebben a  rendkívüli időszakban, mint mi, többiek. Ilyen számomra az óbecsei Jovanović Dániel, a Gasztrofeszt szervezője, aki kezdeményezte, majd megszervezte, hogy a helyi mentősök és a Covid-rendelő dolgozói naponta kétszer meleg ételt kapjanak. Kellettek ehhez a támogatók is: a Largos étterem, ahol a meleg ételt elkészítették és a Totpromet, valamint a Rooster húsfeldolgozó üzem. A szervező elképzelése szerint kis összefogással könnyíthetnénk azokon, akik 12 órás műszakban dolgoznak.  A fiatalember nagy elánnal fogott hozzá a szervezéshez, más településeket is be akart vonni. Topolyán Mengyán Albert orvostanhallgató  segítségével, valamint a Capriolo kerékpárgyár és a Gurman étterem támogatásával indult az akció. Noha a szervezők  a kezdetektől fogva jelképes gesztusról beszéltek, mégis abban reménykedtek, hogy az akció kiterjed és például, amikor a hentesnél a család számára vásárolunk, akkor befizetünk egy kiló húst a jótékonysági akció részére is. Nem így történt. Hogy mi ennek az oka, csak találgatni lehet: nagyon el voltunk foglalva saját bajainkkal, hiszen mindenkit váratlanul ért a járvány, nem vagyunk eléggé érzékenyek, hogy egy ilyen kezdeményezés mellé álljunk... Nem tudom.

Fotó: Gergely Árpád

A szerb kormány az év elején elindította A mi hőseinknek programot, ami egy névre szóló kedvezmény-kártyát jelent mindazoknak az alkalmazottaknak és volontőröknek, akik a pandémia idején a járvány leküzdésében vettek részt. A vásárlás és a szolgáltatások esetében nyújtott kedvezmény hasznos kezdeményezés, bizonyára jól jön mindenkinek, de számomra sokkal nagyobb jelentősége van annak a gesztusnak, amit ez a kártya hordoz: hogy számon tartják e nehéz időszak minden hősét.

Karikó Katalint semmiképpen sem nevezném hétköznapi hősnek, de hősnek igen. A napokban egyik tévéinterjújában azt mondta, ha nem lett volna a világjárvány, akkor nem került volna reflektorfénybe, akkor a szakmán kívül senki sem ismerte volna meg a nevét. Továbbra is dolgozott volna a laboratóriumában úgy, ahogyan ezelőtt évekig tette. Sokan már megelőlegezték a Pfizer-BioNTech vakcina kifejlesztőjének a Nobel-díjat. A biokémikus kutató elmondta, soha életében a családjának nem volt új autója, de ha megkapja a Nobel-díjat, akkor sem autót vesznek, hanem jótékonysági célra adományozza az összeget. S hogy ez így lesz, ebben nincs okunk kételkedni, hiszen a Széchenyi-díjjal járó összeg felét felajánlotta szülőfaluja, Kisújszállás iskolájának, a másik felét pedig hátrányos helyzetű gyermekek megsegítését felvállaló alapítvány számára.

Akárcsak a világhírű kutatóorvos, úgy tűnt fel szinte a semmiből Gajdos Bajúsz Zolna, aki, amikor hírét vette a SMA betegségben szenvedő kisfiú szüleinek segélykérését, létrehozta az eddigi legnagyobb összefogást generáló Vajdasági jótékonysági licit oldalt, amely sikeresen segíthette a kisfiú gyógyulását, s olyan adakozási hullámot vert, amire eddig még nem volt példa. A két kisgyermeket nevelő édesanya hónapokon keresztül irányította, gondozta a ma már 27 ezer tagot számláló csoportot. Tavaly július végén hozta lére a közösségi oldalon a segítő csoportot, és ez a humanitárius munka nem szűnt meg azzal, hogy Olivér számára összegyűlt a több mint kétmillió euró, hanem most is tart, és a rászoruló beteg gyermekekért tovább dolgoznak mindazok, akik ezt az oldalt működtetik. Ők valamennyien hősök, a mi mindennapi hőseink.