2024. április 25., csütörtök
TOLLRAJZTANÁR

Túl a vízen…

6.

Ősünk bedobta a követ a vízbe, és elnézte, mekkora hullámokat vet. A tükörsima víz gyűrűzve terjedt szét, és egyenletes koncentrikus köröket, sodormintákat hozott létre a felszínen. A későbbiekben felfedezett spirálmozgás eltért, mégis hasonlított hozzá, csak épp körbefutott. Malomszerű mozgást végzett, ívesen terjedt, a világmindenség burjánzó növekedését utánozta. Az őstörténet páratlanul fontos, talán a legjelentősebb sematikus rajzokat hozta létre. Távoli ősünk több változatban is megörökítette az említett két motívumot. A legtöbbször segéd- vagy díszítőelemként használta őket. A sodorminta ezek után hol születésmotívumként jelent meg, hol öröklétszimbólumként, hol pedig a végtelen, kiáramló energia jelképeként. Manapság múzeumokban láthatjuk a hajdani ősök, hordák, törzsek „parancsnoki” jelvénypálcáit, és megcsodálhatjuk vezérbotjaik díszített csontvéseteit. Megfigyelhetjük a sodorminták oldott, „bontott” változatait is: az ismétlődő és egymásba kapaszkodó megsokszorozódó spirálmotívumot. Például a willendorfi Vénusz vagy más női „idolok” nagy gonddal megformázott hajkoronáján is, mert ekkorra már bonyolult sodor- és sormintázatba rendeződnek, és ismétlődő öröklétszimbólummá válnak a göndör haj tincsei. Ugyane motívumsor megjelenik a gondosan megformált agyagedények falazatának körkörös hurkamintázatán is, hol egyszerű, hol összetett sodorvonal-motívumként. További változatai a húzott, görgetett vagy szögletes, geometrikus. Lehet izgalmasan hullámzó, tarajos, forgós, csavart vagy törtvonalas is. Bonyolult meanderváltozatai is vannak.

Tiszta forrásból

Az elvonttá vált rajzolatok gyakran spontán dekorációvá vált rovátkolt minták. Főként kerámiaedényeken, valamint csontkarcokon, csontvéseteken is jelen vannak. Ősünk mindenkor ügyesen utánozta a természetben látottakat, jó esztétikai érzékkel gazdagította az organikus és a szimbolikus formakincset. A gyűrűs körök és a spirálmotívumok alapmotívumává váltak, és a mai napig fennmaradtak. Az őskori vésés technikáját is megörököltük. Még ma is él például a magyar népművészetben. A bravúros, ősi szimbólumokkal meghintett pazar csontkarcos ábráinkat ma „spanyolozásos” technikaként emlegetik, ahol a rajz vésett vonalait faggyúval elegyített korommal töltik ki. Némely tájegységünk öröke: az ácsolt ormánsági vagy erdélyi „szökröny” vagy szuszék. Gyakran vésett vonalakkal díszíttetett, és a valahai elődjénél jóval bonyolultabb szimbólumrendszere van. A szökrönyön gyakoribbak a cirkalom (körző) segítségével megszerkesztett, fába vésett geometrikus mintázatok. Ezek mágikus jelek, titoktudó bútorkészítő asztalosmesterek, vagyis népművészek ismételgetik, rajzolják őket, akik tiszta forrásból kinyert, újratervezett, új értelmet nyert szimbólum-mintázatokkal, vésett és festett térábrákkal díszítik fel a szép jövőt ígérő kelengyeládákat.

Köpeny

Művész ősünk voltaképpen az egymásba kapcsolható ismétlőmintákkal a természeti körforgás jelenségeit, égi vagy földi jeleneteit, az élet növekedését és ciklikus körforgását is utánozza. Biztosra vehető a bolygórendszeri jelenségekre utalása, de kétségkívül a növényi és állati eredetű formavilág is megihlette. A jel-ábrák idővel tömörödtek, szaporodnak, majd absztrakttá váltak, úgy önállósodtak, hogy jelekké egyszerűsödtek. Végül újszerűvé, változatossá, variánsokká lettek. Jóval később, az ókorban azonban e kialakult sémák újra a felismerhető, természetközeli formavilághoz közelítettek. Tekergő kígyókkal, mediterrán polipkarokkal, leány- és lósörénytincsekkel, szarvasagancs ága-bogaival, valós vagy kitalált állat- és emberábrázolásokkal gazdagodott a díszítőmotívumok bonyolult rendszerének tárháza. A spirális növekedés és a ciklikusság motívumvilága azonban maradandó alappá, közkinccsé vált. Az ősi természeti megfigyelések, a hirtelen ráébredések és nagy felismerések egyaránt befolyásolták szilárd köpenyének kialakulását. Amit elfeledni nem lehetett, az beépült: mondhatni beágyazódott és örökre beégett az emberi elmébe.

Aranymetszés

A légörvény, vízörvény és sodor szabályosan kavargó még sohasem látott „galaktikus” csigavonalakat formázott. Ősünk ezt nem is tudhatta, csak ráérezhetett a napfény felé felkúszó sodorirányos növényi indák spirális növekedés- és fejlődésrendszerére. És úgy tűnik, hogy valóban a galaxisok őrülten forgó csigavonalas ciklikusságát utánozta. Csupán ismerkednie kellett a természetben végtelenül ismétlődő fizikai szabályoknak megfelelő növekedésminta szabályszerűségével, jelábráival lekövetnie az égi rend hangsúlyos, egyenletes rajzolatait, szabályos görbületeit. Azok világrendet formálva már ősidők óta kavarogtak ciklikusan. Arányosságokat szültek meg, s végül az aranymetszés szabályai szerint örvényjelekké, sodormintává alakultak. Eme kiszámíthatóság elvezette ősünket a rejtett fizikai és a geometrikus szabályszerűségekhez, majd a tűpontos számrendszeri szabályok felismeréséhez is. Amit feltételezések szerint a matematikus Fibonacci fedezett fel (újra?), és ami végül a magasművészet fő tételenként az aranymetszés szabályainak kötött használatához vezette el az alkotó embert. Aki ekkorra úgy érezhette, hogy mivel megszerezte a tökéletes arányrendszer kulcsát, ezzel máris belépett az isteni teremtés és a korlátlan tudás előszobájába.

Recept

A felismerhető hangképzés jeleit nyelvvé, nyelvezetté tömörítő ősünk a legkorábbi időkben alkotta meg első jeladásos ábráit. Azok pedig idővel különleges egyezményes jelhalmazzá váltak, és kiválóan tömöríthetőek voltak. Alkotó ősünk mindig is azon volt, hogy átfogó, egyezményes jelrendszert alakítson ki belőlük. Hogy megkönnyítse az (elő)emberek közötti kommunikációt és megalapozza a logikus gondolati fejlődés útját, a leendő emberi kultúra alapjait. Amelynek működőképes rendszerét Claude Lévi-Strauss csak a múlt század ötvenes éveiben fogalmazta meg: „Minden kultúra felfogható szimbolikus rendszerek együttesének, melyek közül a legfontosabb a nyelv, a házassági szabályok, a gazdasági viszonyok, a művészet, a tudomány és a vallás…”

Talán ez a nagy gonddal és türelemmel kijelölt pálya az emberiség megmaradásának logikus, jól kommunikált, fejlődőképes, életpályájának szabályszerű és örök érvényű receptje.

Aminek, annak…

Aminek jelentőséget tulajdonítunk, annak a megértésére törekszünk. Amit szimbolikusnak mondunk, azt valóságtartalmúként (hangként, képletként vagy vizualizálható ábraként) fogjuk fel. A különálló jelek (hang-, szín- vagy formaalapú jegyek) jelképként való azonosítása és azok egymáshoz való viszonya: a fogalmi valóság összekapcsolása maradandó ősi tudomány. Ám ennél jóval több is. Az élő, organikus valóság mélyrétegeinek a feltárását és (a feltételezett) értelmét, megértését és továbbfűzhető, szabadon formálható alkotói átfogalmazását, átértelmezését jelenti. Egyezményes jelekké, jól értelmező olvasatokká alakítja át a különálló, de egybefűzhető hang-, fogalmi vagy képi jegyeket, és ezzel a bonyolultabb közlés lehetőségét is megteremti. De akár újabb feltételes kapcsolati rendszereket is támaszthat a különálló, mégis összefüggő és alkalomszerűen vagy állandósult módon egymásba kapaszkodó interaktív jeladás módozatai között. A továbbértelmezhetőségek ugyanis újabb élményszerű értelmi lehetőségeket adnak az aktív emberi kommunikációban. Amelynek természetes feltétele azonban: a két vagy több egymással szemben álló üzenetfogó fél.