2021. szeptember 23., csütörtök

A nyolcadikosok nem kerültek hátrányba

Két pontot elismernek a diákoknak a magyar nyelvű matematika kisérettségi teszt hibásan lefordított feldatai esetében

Korábban beszámoltunk róla, hogy a záróvizsga magyar nyelvű matematika tesztjének két feladatában fordítási hibát találtak, ami jelentősen befolyásolta az eredményt. A magyaron kívül a szlovák és a román nyelvű tesztbe is hiba csúszott – adja hírül a Politika.

Vicsek Annamária oktatásügyi államtitkár megerősítette lapunknak, hogy a minisztérium záróvizsga-bizottsága szerdán azt a döntést hozta, hogy mindhárom kisebbségi nyelvű tesztben elismeri a hibásan fordított feladatokat, függetlenül attól, hogy melyik választ jelölték a tanulók. Így a magyar nyelvű matematika tesztre minden tanuló megkapja a 2 pontot, attól függetlenül, mely megoldást jelölték.

Az intézményvezetők, a teszteket javító tanárok és a minisztérium illetékesei időben reagáltak, és a tanárokkal, szülőkkel együttműködve sikerült áthidalniuk a problémát. Ennek köszönhetően a magyar tannyelvű osztályokba járó nyolcadikosokat nem érte semmilyen hátrány amiatt, hogy fordítási hibák kerültek a matematika kisérettségi tesztjébe.

A Politika szerint némely tanulók már a teszt megírása közben észlelték a hibákat. Voltak olyan diákok, akik nem adtak választ a hibás feladatokra, mások próbálkoztak azok megoldásával, és akadtak olyanok is, akik bekarikázták az egyik megadott választ. A matematika kisérettségi után némely tanulók panasszal fordultak az iskolai bizottságokhoz.

Nem csak a magyar nyelvű matematika teszt fordításába csúszott be hiba az idei kisérettségin, a Politika napilap értesülései szerint a szlovák és a román nyelvű matematika teszt egyes tételeit is helytelenül fordították le.

A 20 matematikai feladat közül kettőt helytelenül fordítottak le magyar, illetve szlovák nyelvre, egyet pedig románra, ez pedig összezavarta a diákokat. A fordítás teljes mértékben megváltoztatta a feladat értelmét.

A feladatban adott volt egy grafikon, amelyen sötétebb betűkkel a gimnáziumba beiratkozott fiúkat, míg világosabbal a lányokat jelölték meg. A feladat az volt, hogy a nyolcadikosok határozzák meg, hogy hány diák iratkozott be a gimnázium általános szakára. A magyar, a szlovák és a román nyelvű fordításban csak az szerepelt, hogy hány diák iratkozott be, így nem lehetett tudni, hogy csak a fiúkra vagy az általános szak diákjaira kíváncsiak a feladat összeállítói, így egyik válasz nem lehetett helyes.

Problémát okozott még az is, hogy a feladat zárt típusú volt, és az ellenőrző szoftver automatikusan helytelennek ítélte meg a válaszokat.

A Köztársasági Beiskoláztatási Bizottság megvizsgálta a problémát, és úgy döntött, hogy annak ellenére is elismeri a feladatokat a tanulóknak, hogy a fordítás rossz volt.