2024. április 19., péntek

NINCS HOZZÁD HASONLÓ

„Óh Uram, nincsen senki hasonló hozzád, és nincsen Isten náladnál több, mind aszerint, amint füleinkkel hallottuk.” (I Krón 17, 20)

Kedves Testvéreim!

Eddigi lelkészi szolgálatom alatt többször is találkoztam olyan szomorú jelenséggel és valósággal, hogy valaki elhagyta ősei vallását, sőt még ún. megtért embereket is láthattam visszatérni a világba. Olyasmivel is lehet találkozni – bár ritkábban –, hogy valaki a Biblia Istenét, Jézus Krisztus Atyját, a „mi Atyánkat” egy másik, idegen istenre cseréli fel. Rá kell döbbenünk arra a tényre, hogy mióta vallási tekintetben is „piacgazdálkodás” folyik térségünkben, közvetlen környezetünkben, hozzá kell szoknunk az ilyen cserékhez. A hazánkban betelepedett új, eddig nem ismert felekezetek és vallások hatalmas porpagandát fejtenek ki – többnyire a világhálón található közösségi oldalak segítségével – s ennek mindenki ki van téve. És meg van írva: „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.” (I Kor 10, 12)

S hogy valóban el ne essünk, annak egyik módja, hogy még mélyebben ismerjük meg a mi Istenünket. Erre a mélyebb ismeretre pedig úgy juthatunk el, ha a mi Istenünket összehasonlítjuk a különböző idegen istenségekkel és vallásokkal. Vagy eljutunk odáig, hogy mi is úgy szólhatunk, mint Izráel szólt: „Uram nincsen senki hasonló hozzád”, vagy pedig elveszítjük azt, aki mindent megtett értünk, hogy el ne vesszünk. Ebből az összehasonlításból, egybevetésből szeretnék most némi ízelítőt adni, hogy azután ki-ki maga is folytassa ezt a maga elmélkedéseiben. Néhány pontban egymás mellé állítom most a mi Istenünket és az idegen istenségeket. Milyenek is azok, milyen is a mi Urunk?
– Elsőnek azt állapítsuk meg, hogy a mi Istenünk őszinte Isten, aki mindig egyenesen szól hozzánk és szemünkbe mondja az igazat. A teljes Szentírás ezt bizonyítja. A különféle istenségekről és vallásokról viszont azt állapíthatjuk meg, hogy igen hízelgők az emberrel szemben. Tulajdonképpen ez a hódításuk egyik titka. Az embernek tetszik az, ami hiúságát legyezgeti. Hogy ez mennyire így van, ahhoz csak bele kell olvasni a keleti vallások írásaiba. A mi írásunk, a Biblia azzal kezdődik, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, a legnagyobb méltósággal ajándékozta meg az összes teremtmények között. De ugyanakkor a Biblia őszintén feltárja azt is, hogy az ember már nem ugyanaz, akinek a teremtő formálta. A bűn miatt megromlottunk, eltorzult rajtunk Isten képmása, és utunk a halálba, a kárhozatba visz. De van esélyünk arra, hogy megmeneküljünk, mert Isten kegyelmesen lehajolt hozzánk, és Jézus által megváltott bennünket, bűnbocsánatot és örök életet nyerhetünk. Ahhoz azonban, hogy ebben részesüljünk, meg kell térnünk.

Az idegen istenségek és vallások viszont nem igen tudnak az ember bűnös voltáról. Szerintük az ember isteni lény, a végtelen isteni szellemnek egy része, csak ennek nincs tudatában. De ha erre ráébred, akkor megistenülhet. Ez már sokkal tetszetősebb beszéd az ember számára. Csak az a helyzet, hogy nem igen lehet megistenült emberekkel találkozni, legfeljebb beképzeltségben, de nem erkölcsi tekintetben. Viszont megtérés által, ha nem is válik az ember angyallá, de újjászületik és más emberré válik.
– Az idegen istenségekről és új vallásokról továbbá azt állapíthatjuk meg, hogy igen igényesek és követelőzőek. Egyszerűbben fogalmazva: nyájasak és nagyon drágák. A megistenülés ugyanis nagyon drága dolog, sokféle előírás, szabály, gyakorlat és szertartás szükséges ahhoz, hogy az ember elérje célját. Ilyen módszerek pl. a meditáció, a böjt, a táplálkozás, az aszkézis, a megtisztulások, szertartások, a beavatások, az áldozatok. Bármelyikről legyen szó, bizony sokba kerül időben is, erőben is, pénzben is. Nem olcsó dolog tehát a megistenülés.

Ezzel szemben a mi Istenünk ajándékozó Isten. „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának a vétkét?”(Mik 7, 18/a) – hangoztatja Mikeás próféta. Hangzott el már olyan bírálat is, hogy a keresztyénség gyengesége abban rejlik, hogy a legolcsóbb vallás a világon. Holott az az igazság, hogy nagyobb árat semmiért sem adtak, mint a mi üdvösségünkért, hiszen Isten a legdrágábbat, egyszülött Fiát adta érte. Az viszont teljesen igaz, hogy ezt a drága áron szerzett üdvösséget ingyen kegyelemből, hit által elnyerhetjük. Ebben az üdvösségben azonban a Szentlélek ajándéka is benne van, aki újjászül bennünket, hogy Krisztus képmására átváltozó emberekké váljunk. Elgondolkodhatunk rajta, hogy vajon nem butaság azt az Istent, aki nekünk kegyelemből mindent megad, olyan istenségekre elcserélni, akik a végsőkig kizsigerelik az embert?!

– Ez még nagyobb balgaságnak bizonyul, ha arra is gondolunk, hogy a távoli istenségek valójában igen hidegek és közömbösek az emberrel szemben. A keleti vallások és kultuszok a legtöbb esetben személytelenek, nincs is bennük más, mint rideg szabályok és mechanizmusok. Ebben a tekintetben teljesen megfelelnek a mai gépkorszak szellemének, amelyben a legfőbb követelmény a pontosság és a teljesítmény, de semmi helye bennük a szívnek, az érzelemnek.
A mi Istenünk pedig olyan Isten, akinek szíve van, mégpedig nagy szíve van. Olyan nagy szíve, hogy abba minden ember elfér, még a legnyomorultabb is: még én is, még te is! Az Isten szeretete nemcsak abban nyilvánul meg, hogy mindennel megajándékoz bennünket, amire szükségünk van, hanem abban is, hogy közel akar lenni hozzánk, velünk akar járni, velünk akar élni. Sőt nemcsak velünk, hanem bennünk is kíván élni Szentlelke által.

Igen, ha megismerjük a mi Istenünket, aki Jézus Krisztusban adta magát nekünk, akkor még inkább elmondhatjuk, mint Izráel fiai, hogy „Óh Uram, nicsen senki hasonló hozzád, és nincsen Isten náladnál több, mind aszerint, amint füleinkkel hallottuk.” De ehhez az ismerethez nem elég az elmélet, a tanítás, hanem az engedelmesség és a megtapasztalás kell hozzá. Csak a teljes engedelmességben és átadásban ismerhetjük meg őt igazán. Adja Ő maga, hogy így ismerhessük meg, és mindvégig őneki engedelmeskedjünk. Ámen.

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)