2021. szeptember 25., szombat

Kirakodóvásár, koncertek, főzőverseny…

Adán péntektől vasárnapig községnapi rendezvénysorozatot tartanak több helyszínen

A helyi önkormányzat Ada község napja, július 2-a alkalmából háromnapos szórakoztató, sport-, művelődési, hagyományőrző és kulináris rendezvénysorozatot tart Adán, ahol péntektől vasárnapig kirakodóvásár, koncertek és főzőverseny várja a vendégeket több helyszínen, illetve szombaton aratóünnepséget tartanak Valkaisoron.
A rendezvénysorozat július 2-án, pénteken 11 órakor kezdődik Ada község képviselő-testületének díszülésével, ahol átadják a községi díjakat az idei kitüntetetteknek. Az adai Szarvas Gábor Könyvtár az Ada-napok alkalmából fotópályázatot hirdetett Lencsén keresztül a község címmel. A legjobb munkákból alkalmi kiállítás nyílik, amely a könyvtár kirakatában tekinthető meg. Emellett a község lakosai ezen a napon ingyenesen léphetnek be az adai strandfürdőbe.

Július 3-án, szombaton 8 órától hagyományőrző aratóünnepséget rendeznek Valkaisoron, majd 10 órától Adán sportmérkőzéseket tartanak több helyszínen. A sportcsarnokban lesz kézilabda-mérkőzés, az asztaliteniszklubban is játszanak meccseket, a rekreációs központban lesz labdarúgás, valamint tenisztorna. Az adai sétányon 14 órától kirakodóvásár várja a látogatókat, 15.30-tól a szabadtéri színpadon bábszínház, majd zenés-táncos szórakoztató műsor következik a községi művelődési egyesületek és táncklubok fellépésével. Bemutatkozik a Jancsi Bohóc Bábszínház Egyesület, a Csobolyó ME, a Vadvirág HK, a Százszorszép ME, az Aranykapu ME, a Novak Radonić ME, illetve a Midnight és a Vénusz Plusz táncklubok. A szabadtéri színpadon 20 órától könnyűzenei koncertek lesznek. Fellép a Baraparty zenekar és Beogradski Tribute Bijelo Dugme.

A rendezvénysorozat július 4-én, vasárnap a Tisza-parti strandon zárul, ahol 9 órától marhapörköltfőző versenyt tartanak. A főzőversenyre az érdeklődők a 063/842-0003 mobilszámon jelentkezhetnek.