2024. március 29., péntek
OROM

Sebességmérők az oromi iskolánál

Magyarkanizsa közlekedésbiztonsági programja keretében szerelték fel őket

Magyarkanizsa önkormányzata számára az egész község területén lényeges a közlekedésbiztonság fejlesztése, főleg azokon a helyeken, ahol sok gyermek vesz részt a közlekedésben – nyilatkozta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere kedden délelőtt, amikor megtekintette Oromon, az iskolánál kihelyezett sebességmérőket, amelyeket az önkormányzat közlekedésbiztonsági programja keretében szereltek fel. A beruházást a Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság 400.000 dinárral támogatta, míg az önkormányzat 743.000 dinár saját eszközzel vett részt a finanszírozásban.

A polgármester felhívta a lakosság, illetve az ezen az útszakaszon gépjárművel közlekedő polgárok figyelmét, hogy ezek nem hitelesített, nem bejegyzett sebességmérők, és nem megfigyelőkamerák, ezek valóban csak az erre közlekedők sebességét mérik, mutatják. Fejsztámer azt is elmondta, hogy a magyarkanizsai önkormányzat közlekedésbiztonsági tanácsa elfogadja azt a programot, amely alapján a község 13 településén a problematikához köthető projekteket valósítják meg. Kiemelte, hogy ez nagyon sokrétű munka, a közlekedés biztonságával állandóan foglalkozniuk kell, és a gyermekek érdekeit mindig szem előtt tartják.

– A község székhelyén, Magyarkanizsán két olyan kamerát is felszereltek, amely figyeli a forgalmat és az úton közlekedő gépjárművek sebességét, és azokról az adott jármű rendszámtáblája is leolvasható. Ezen kamerák bejegyzése most van folyamatban. Bízom abban, hogy értesítik a polgárokat arról, hogy hova is helyezték ki, és milyen közlekedési szabályokat figyel, de azt már lehet tudni, hogy méri majd a járművek sebességét, és a piroson történő áthajtásra fog figyelni. Magyarkanizsa település területén egyébként már van az oromihoz hasonló sebességmérő, ami a Törökkanizsáról a városba érkezők sebességét méri – magyarázta Fejsztámer Róbert polgármester. Az Oromon kihelyezett sebességmérőket Marko Ždero, a kommunális tevékenységek és közművek szakterülettel megbízott tanácstag is megtekintette.