2024. április 19., péntek
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE FRANCE

Cavendish, öt év után

Rendesen felkavarta a Tour karavánját a hétfői etap, amelyen ismét rengeteg bukás történt. A kedélyek a tegnapi negyedik szakaszig sem nyugodtak meg. A 150 kilométeres etap ugyanis egy rövid tiltakozással kezdődött, az éles rajt ellövése után nem a megszokott szökési kísérletek következtek, a mezőny egy percre megállt. A protestálással a veszélyes terepre vitt befutók ellen tiltakoztak, illetve az a kérdés is terítéken volt, hogy változtatnak-e a 3 kilométeres szabályon, vagyis, hogy a cél előtt ennyivel már azonos időt kapjanak azok, akik bukás vagy technikai hiba miatt maradtak le.

Tíz-tizenöt lassú és kényelmes kilométer után azért nekivágtak a versenyzők a komolyabb munkának, és hamar ki is alakult a nap elmenése, amelyben csak ketten voltak ott, a belga Brent van Moer és a francia Pierre-Luc Périchon. Bár végig csak néhány perces előnnyel rendelkeztek, az utolsó kilométerek váratlan izgalmakat hoztak, hiszen a végén már egyedül maradó Van Moer hatalmasat küzdött, és a szó szoros értelmében az utolsó pillanatban, százötven méterrel a cél előtt darálták csak be. Az enyhén emelkedős sprintben aztán az a 36 éves Mark Cavendish volt a legerősebb, aki legutóbb 2016-ban ünnepelhetett. Cav Tour-etapgyőzelmeinek számát ezzel 31-re növelte. Az összetett élén nem történt változás.

Végeredmény, 4. szakasz (Redon–Fougères, 150,4 km): Mark Cavendish 3:20:17 óra, Nacer Bouhanni, Jasper Philipsen, Michael Matthews, Peter Sagan a. i. stb. Az összetett állása: Mathieu van der Poel 16:19:10 óra, Julian Alaphilippe +8, Richard Carapaz +31 mp, Wout van Aert a. i., Wilco Kelderman +38 mp stb.