2021. szeptember 27., hétfő

Sokszínűség és szorgalom

A hétvégén templombúcsút tartottak Bajmokon. Szombatról vasárnapra virradóra azonban betörtek a Szent Péter és Pál katolikus templomba, s emiatt a magyar nyelvű szentmise elmaradt. Vasárnap dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke is ellátogatott a településre. A politikus a Facebook-oldalán számolt be látogatásáról.

A bajmoki római katolikus templom 204 éves, s ez méltó módon szemlélteti, hogy a falu két évszázaddal ezelőtt is virágzó település volt. A helyiek lokálpatriotizmusának és a Vajdasági Magyar Szövetség odafigyelésének eredményeként Magyarország Kormánya és Szabadka Város támogatásával megkezdődik ennek a csodálatos épületnek a több fázisban történő felújítása. A munkálatok felölelik a tetőszerkezet, a 43 méter magas templomtorony, az óraszerkezet és a falak javítását és szigetelését, valamint a nyílászárók, a vitrázsok, a padok és az orgona cseréjét, illetve javítását – áll a bejegyzésben.

Pásztor Bálint emellett megtekintette a Dózsa György Magyar Művelődési Központ székházában rendezett kiállítást is, amely a képviselő-testület elnöke szerint „híven tükrözi a település sokszínűségét, gazdag múltját és lakóinak szorgalmát”.