2024. április 19., péntek

150 euró a beoltott fiataloknak Görögországban

A görög kormány döntése alapján minden 18 és 25 év közötti fiatal, aki beoltatja magát a koronavírus ellen, pénzadományban részesülhet. Az akciót azért hozták létre, mert a nyári szünet ideje alatt csökkenhet az említett korosztály oltási kedve.

A Reuters tudósítása szerint Görögország aránylag jól vette az első hullámmal járó akadályokat, azonban novemberben náluk is bekövetkezett a második, és ezzel együtt a lezárás is, hogy megvédjék az egészségügyi rendszerüket.

Az egyre csökkenő fertőzöttségi számok miatt az athéni vezetőség úgy döntött, hogy eltörlik a kötelező maszkviselést nyílt téren, valamint mindenki, akinél megtörtént a teljes immunizáció, mehet dolgozni illetve edzőteremben, előző tesztelés nélkül.

Eddig a teljes lakosság 33 százaléka oltatta be magát, azonban aggodalomra ad okot a delta variáns terjedése, emiatt döntött a kormány amellett, hogy meggyorsítja az oltási folyamatot.

A vakcina első dózisával együtt a fiatalok egy bankkártyát is kapnak, amelyen 150 euró van rajta. Ezt egy fajta gesztusként adják nekik, mondták a görög kormány illetékesei.

Görögországban közel 940 ezer 18 és 25 év közötti fiatal van.