2024. március 28., csütörtök

Vigyázzunk az ivóvízre!

Takarékosságra inti a Komgrad a lakosságot – Zajlik Topolya köztereinek karbantartása


Az elmúlt években az átlagosnál csapadékosabb nyárelő általában megnövelte a Komgrad Kommunális Közvállalat feladatkörét. Az idén viszont kevesebb eső esett, a hűvös június eleje után pedig egyből a kánikulában találtuk magunkat. Ez a hirtelen jött változás igencsak megemelte a lakossági ivóvízhasználatot, ezért is a szakemberek észszerű és átgondolt vízhasználatra kérik a lakosságot, amit megerősített Domány Dudás Diana, a topolyai ivóvízrendszer karbantartását is végző Komgrad igazgatónője.

– Évről évre, mondhatnám, logikus következmény, hogy a nyári melegek beköszöntével megnövekszik az ivóvízhasználat is. Ettől függetlenül azonban tisztáznunk kell, hogy mindannyian felelősek vagyunk az egyébként véges természeti kincseink megőrzéséért. Mi, az ivóvizet is szolgáltató közvállalat annyit tehetünk ez ügyben, hogy nyilvános felhívásban kérjük polgártársainkat az észszerű és egyben takarékos ivóvízhasználatra. Igyekeztünk hangot adni annak a ténynek, hogy a régiónk föld alatti édesvíztartalékai végesek – kezdte a beszélgetést a Komgrad igazgatónője.

– A nyári meleg napokban az ivóvizet sokszor nem rendeltetésszerűen használjuk, ezért is előfordulhat a vezetékekben a nyomáscsökkenés. A topolyai víztisztító rendszer másodpercenként 45 literes mennyiséget tud előállítani, és reméljük, hogy a fokozott vízfogyasztás nem okoz fennakadásokat az ivóvízellátásban. Egyébként kéthetente történő mintavételek után, illetve a víz elemzése szerint az előírásoknak megfelel a topolyai csapvíz minősége – hangsúlyozta Domány Dudás Diana, aki azt is elárulta, hogy tavasszal tovább folytatták az új hálózathoz tartozó körgyűrűk mentén a lakossági rákapcsolásokat.

– A rákapcsolási feltételek a tavalyihoz képest nem változtak, tehát az önkormányzat fizeti a 16 800 dináros tételt, a háztartásokra pedig csupán a 7200 dináros összeg hárul. További feltétel a községi határozattal összhangban, hogy a parcellának rendelkeznie kell vízaknával, hogy a vízóra beépíthető legyen. A topolyai ivóvízhálózat bővítése a községi költségvetés függvénye lesz az előttünk álló időszakban – hallhattuk, majd az iránt érdeklődtünk, hogy a Komgradnak mekkora erőforrását veszik igénybe az év ezen szakaszára jellemző szezonális munkák, karbantartások.

– A topolyai tereket, valamint a körforgalmakat tettük színesebbé a növényekkel. A temetőkben is ültettünk virágokat. Ez évben begóniákat ültettünk nagy számban. Ami újdonság, hogy úgymond arculatban gondolkodva, levendulabokrok is kerültek a földbe. A már hagyományos muskátlikat és a petúniákat pedig a főutcán lévő oszlopokra helyeztük ki. Az eddigi évekhez hasonlóan az idén is a növények egy részét a topolyai helyi közösség fizette – tudtuk meg, és a Topolyai-tó felől érdeklődtünk.

– Nyár lévén a tó partjának a tisztaságára fokozott figyelmet fordítunk, valamint az illemhelyiség működtetésére és tisztán tartására az idelátogatók, pihenni vágyók szolgálatában. Feladataink elvégzésében nagy segítségünkre vannak az idén is a közmunkások. Az önkormányzat közmunkaprogramjának köszönhetően tudjuk a kaszálási, karbantartási, ültetési munkálatok nagy részét elvégezni. Jelenleg 9 egyén végzi a kaszálást, ők még a padok festésében, javításában, sőt a község által támogatott rendezvények megszervezése körüli tevékenységekben is részt vesznek – mondta el az igazgatónő, aki felhívta arra is a figyelmet, hogy az év ezen szakaszában a legszerencsésebb megejteni a kémények tisztítását. Az árak maradtak a régiek, a topolyai lakosok 1000 dinárt fizetnek áfával együtt, akik távolabb élnek, azoknak a távolságtól függő utazási költségeket is meg kell téríteniük. Ugyanez a szolgáltatás a jogi személyek részére 7350 dinárba kerül. A megszokott módon személyesen, telefonon a 024/712-510-es vezetékes számon, illetve a komgrad@stcable.rs e-mail-címen tudnak időpontot egyeztetni.