2021. szeptember 22., szerda

Az együvé tartozás rendezvénye

Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Kanizsa Feszt

Péntek délután hivatalosan is megnyitotta kapuit a Kanizsa Feszt. Az ünnepségen dr. Lőrinczi Zoltánt, Magyarország nemzetközi ügyekért felelős államtitkárát Balázs Attila főosztályvezető képviselte. Jelen volt Nyilas Mihály, a szerbiai igazságügy-minisztérium államtitkára és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere.

Fejsztámer Róbert köszöntőbeszédében reményét fejezte ki, hogy joggal vártak egy évet bezárva és mindenféle korlátozó intézkedés mellett. Megköszönte a szervezőknek a bátorságot, hogy újra megszervezték ezt a rendezvényt, hiszen nagyon bizonytalan volt az, hogy meg tudják-e tartani.
Nyilas Mihály Magyarkanizsa egykori polgármestereként visszaemlékezett arra az időre, amikor nyolc évvel ezelőtt létrehozták ezt a fesztivált. Először nem hitte, hogy ebből lesz valami, de bízott a szervezőkben. Nagyon örül annak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a rendezvény mellé állt, és kiemeltként kezeli. Reméli, hogy segítségével biztosítva lesz, hogy ez a fesztivál kiterebélyesedjen és tartóssá váljon. Fontosnak tartja azt, hogy több korosztálynak nyújt kikapcsolódási lehetőséget.

Balázs Attila dr. Lőrinczi Zoltán szavait tolmácsolva elmondta, hogy olyan rendezvényről van szó, amely a magyar nemzethez tartozó különböző korosztályok összefogásának, az együvé tartozás erősítésének remek lehetősége, és mások számára is példaértékű esemény. Emellett remek lehetőség a szerb–magyar kapcsolatok elmélyítésére is, amelynek alapját a két országban élő nemzetiségek ügye képezi.
Beszédében rámutatott a színes programokra, amelyek nemcsak a kikapcsolódásra adnak lehetőséget, hanem az eszmecserékre és a problémák megbeszélésére is lehetőséget biztosítanak.

Az ünnepi megnyitót követően Kárpát-medencei sajtóklubra került sor, amelyen részt vett Szentesi Zöldi László, Gajdics Ottó és Kávai Szabolcs. Ezt követően Magyar kultúra a Kárpát-medencében elnevezéssel tartottak beszélgetést.