2024. április 19., péntek

Hogy a mérleg nyelve visszabillenjen

Oktatásunk jövőjéről a Kanizsa Feszten

Szombaton délután a Kanizsa Feszten A Kárpát-medencei magyar oktatás jövője címmel kerekasztal-beszélgetést tartottak. Fejsztámer Róbertet, Magyarkanizsa polgármesterét és prof. dr. Zakar Pétert, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettesét Kávai Szabolcs történész kérdezgette a témával kapcsolatban. Elsősorban arra a véleményre fókuszáltak a beszélgetés résztvevői, mely szerint legfőképp az oktatásban rejlik a nemzeti identitás megőrzésének és egy még erősebb közösség felépítésének módja, ebből adódóan pedig a vajdasági fiatalok itt-tartásának, illetve visszacsábításának mikéntje. Röviden kitértek az óvodai, az általános és középiskolai oktatásra is, ám abban mindannyian egyetértettek, hogy ezúttal a sarkalatos kérdés a felsőfokú oktatás, hiszen vajdasági magyar fiataljaink elsősorban az egyetem kedvéért hagyják el a szülőföldjüket, és költöznek át Magyarországra – olykor ideiglenesen, a leggyakrabban viszont végleg.

Dr. Zakar az SZTE nézőpontjából tekint a vajdasági magyar közösség megtartásának problematikájára. Az egyetem munkatársai is rájöttek, hogy a Magyarországon tanuló vajdasági fiatalok az anyaországban tesznek szert (nem csupán) szakmai kapcsolatrendszerre, ezért a legnagyobb százalékban ott is fognak letelepedni a tanulmányaik elvégzése után. Éppen ezért 2017-től leállították az itteni „toborzást”, ehelyett inkább ide hozzák át mindazon akkreditált képzéseiket, melyekre igény mutatkozik. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy mostanában visszaáramlás tapasztalható Európa szintjén, ami jó esetben ugyanezt generálhatja Magyarország és Szerbia relációjában is.

Fejsztámer kifejtette, hogy a vajdasági emberek a ’90-es évek háborús időszakában szoktak még hozzá, hogy Magyarország felé forduljanak oktatásügyben. Véleménye szerint az utóbbi időszakban sikerült a mérleg nyelvét visszabillenteni – ám elsősorban csak a középiskolás korig; felsőfokon még nem igazán. Mindazonáltal megpróbálnak perspektívát teremteni ez utóbbi megváltoztatásának érdekében is. Úgy gondolja, az ösztöndíjprogramok sokat segíthetnek ebben. Felhívta a figyelmet a szerb nyelv elsajátításának fontos szerepére, hiszen enélkül nehéz részt venni az itteni munkaerőpiacon; szerinte a nyelvi akadályok játsszák itt a legnagyobb szerepet, nem pedig a gazdaságiak. A Magyar Nemzeti Tanácsnak pedig régóta van ezekre kidolgozott programja.

Miközben a kerekasztal-beszélgetés szűk körű, családias hangulatban telt, az „érintettek” már javában élvezték a fesztivál nyújtotta szórakozási lehetőségeket. Megérkezésünk idején elsősorban az óvodás korosztályúak, mivel akkor éppen Veliki Karlo bűvész varázsolta el a közönségét. Mindemellett még olyan változatos gyönyörökben lehetett részük, mint Szalma Tamás fütyülő íjai, a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület bemutatója vagy a Minnie Exactlon. Estefelé már az idősebb korosztály is kezdett összejönni, akiket nyilván a koncertek vonzottak oda elsősorban.