2024. március 28., csütörtök

Új állatorvosi rendelő nyílt Szabadkán

Jasmina Šarčević az első női állatorvos, aki saját rendelőt nyitott a városban

Új állatorvosi rendelő nyílt meg a héten Szabadkán a Közkórház utcájában. Jasmina Šarčević Újvidéken állatorvosként diplomázott, majd több szabadkai állatklinikán szerzett sokéves tapasztalatot. A Viva nevet viselő ambulancia tulajdonosa az első női állatorvos, aki saját állatorvosi rendelőt nyitott a városban. A rendelő névadója pedig Iva, Jasmina 5 éves kislánya, aki anyukájához hasonlóan, maga is nagyon szereti az állatokat. Mint azt lapunknak nyilatkozva az állatorvosnő elmondta, a kisállatok betegellátása folyamatos az intézményben, hisz azt saját otthonának udvarában alakította ki.

– A Viva állatorvosi rendelőben azonnali az ügyfélfogadás, a sürgős eseteknek sem kell várniuk, hogy az orvos az ellátóba érkezzen, hisz ugyanabban az ingatlanban van a rendelő, mint az otthonom. Így mindig elérhető lehetek a pácienseim számára. A parkolás is egyszerű, könnyen megközelíthető az épület – mondta az állatorvos.

A rendelő környékén sok a családi ház, már most sokan fordulnak segítségért vagy tanácsért a szakemberhez, vannak akik egészen Palicsról vagy a város más pontjáról is őt keresik fel azért, hogy rá bízzák kiskedvencüket.
– A város több részéről is érkeznek hozzám kutyusok, cicák, nyuszik, rágcsálók, egzotikus állatok vagy madarak. Mindegyik állatot nagyon gondosan és odafigyeléssel kezelünk, hiszen tudjuk, hogy azok szinte családtagnak számítanak. Szolgáltatásaink között szerepelnek a különböző vizsgálatok, a terápiák, az oltások beadása, a chipelés, a diagnosztika, a sebészeti beavatkozások, azon belül is a daganatok eltávolítása, az ivartalanítás és a kasztráció is. Tanácsadással is foglalkozunk, illetve termékeink között különböző gyógytápokat, külső és belső paraziták elleni szereket, valamint ápolási és egészségügyi eszközöket kínálunk – részletezte az állatorvos.
Amennyiben a gazdinak a kis nyugdíja vagy a gépjármű hiánya miatt nincs lehetősége a Ker helyi közösségbe elszállítania kedvencét, az állatorvos házhoz is jár.