2024. március 29., péntek

Évzáró programot tartottak a szabadkai VM4K épületében

Csütörtökön délután tartották meg a szabadkai Vajdasági Magyar Képző- Kutató- és Kulturális Központ gyermekprogramjainak, foglalkozásainak évzáróját. A Bagaméri elnevezésű programra azok a gyermekek látogattak el, akik a tanév folyamán rendszeresen részt vettek a Hej, tedd rá, most tedd rá!, a Téged vár az Öko-sarok!, a Fedezd fel a tehetséged!, a Ringató, a Mesekuckó, a Kézen Fogva Fejlesztőkuckó elnevezésű foglalkozásokon, valamint szerb nyelvi kurzuson. Az eseményen táncház, kézműves foglalkozás, arcfestés, csillámtetoválás várta a gyermekeket.
– Egy nagyon szabad, laza, mókás évzáróra készültünk, és reméljük, hogy a gyermekek is ezt így élték meg. A programoknál nincs semmilyen kötött sorrend. Több állomást alakítottunk ki. A gyermekek táncházban vehettek részt, kézműveskedhettek, kiválaszthatták a nekik tetsző arcfestést vagy csillámtetoválást. Mivel az évzáró a Bagaméri nevet kapta, természetesen a fagylalt sem maradhatott el – nyilatkozta lapunknak Szalai Andrea, a VM4K referense.
A gyermekek ezenkívül megoszthatták az egyik kedves emléküket, élményüket a foglalkozásvezetőkkel. A résztvevők körében a csillámtetoválások és az arcfestés volt a legnépszerűbb program a délután folyamán.
Az óvodások és iskolások közül többen is látogatják az intézmény téli és nyári táborait. Koza Gabriella gyermekei is visszajárnak a VM4K táboraiba, gyermekprogramjaira. Szerinte ezek szórakoztatóak és jó kikapcsolódást nyújtanak. A gyermekei minden foglalkozáson jól érzik magukat, és alig várják a következő nyári tábort.
Az évzáró második felében a gyermekek kisebb csoportokban ellátogattak a „Bagamérihez”, a