2024. március 28., csütörtök

Matić: A görögországi romingdíj eltörlését várjuk, a szolgáltatók készen állnak

A szerbiai mobilszolgáltatók közvetlen tárgyalásokat folytatnak görögországi társaikkal. Várhatóan hamarosan csökken majd a roming díja, később pedig teljesen eltörlik majd a két ország között – nyilatkozta ma Tatjana Matić szerb kereskedelmi, idegenforgalmi és távközlési miniszter.

– A romingdíj július 1-én szűnik meg a Nyugat-Balkánon, ám Görögország a többi országhoz képest kicsit összetettebb kérdés, mert az EU tagja – mondta Matić a K1 TV-nek.

 – Jelenleg a görög félre várunk. Egy megállapodást már aláírtunk, és arra számítunk, hogy betartják az ígéretüket – jelentette ki.

A miniszterasszony hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Szerbia felkerült az EU zöld listájára, hiszen ez elismerést jelent a járvány ellen folytatott küzdelemben, illetve lehetővé teszi az ország polgárainak az utazást.