2024. április 19., péntek

Tizenöt éves a muzslyai Szeretetház

Az egyedül élő, idős személyeknek szükségük van a társalgásra

Együtt imádkoznak, énekelnek, szórakoznak a muzslyai szépkorúak a Szeretetházban, amely az idén ünnepeli fennállásának 15. évfordulóját. A találkozókat a helybeli katolikus egyházközségtől kapott házban tartják meg.

A nagy meleg ellenére is benépesül a szerény kisház. Egykor többen voltak, de mostanában 20–25 szépkorú találkozik hetente egyszer. Az egyedül élő, idős személyeknek ugyanis most még nagyobb szükségük van a találkozásokra, a társalgásra. Ez tartja össze a fogyatkozó közösség. Ezért, mint mondják, alig várják a szerdát.

– Sztoján atyától kaptuk el ezt a házat. Elég rossz állapotban volt az épület, mi rendbe hoztunk, az óta minden szerdán ide járunk. Kapunk reggelit, énekelünk, imádkozunk. Akinek gondja akad, megbeszéljük. Nagyon jól érezzük magunkat. Két órát, két és felet vagyunk itt – mesélte a 83 éves Duga Ilonka.

A kikapcsolódás, a beszélgetés, az énekelés és az imádkozás mellett, a tagság saját hozzájárulásából – önkéntes munkával – reggelit készít az egybegyűlteknek. Télen fűtött szoba várja az ide látogatókat. Az épület fenntartásának a költségeit pedig az egyházközség fedezi. Ezekre a találkozásokra eljár a helybeli Caritas nővére, aki vérnyomás- és cukorszintmérést végez.

A Szeretetház november 4-én lesz 15 éves, amit szeretnének méltóképpen megünnepelni. Munkájukba bekapcsolódott Gizella nővér és munkatársa, Boldizsár Rozália is.

– Próbáltunk valami újat hozni. Elolvasni egy-egy regényrészletet, egy kis játékot vagy akármilyen könyvrészletből csak egy-két oldalt, hogy lefoglaljuk őket.

Társasjátékokat is játszunk. Mindemellett imádkozással töltjük a legtöbb időt. Akik ide járnak, azok általában egyedül élnek. Fontos nekik a társalgás, hogy legalább a héten egyszer kimozduljanak otthonról – nyilakozta Boldizsár Rozália.

A Szeretetháznak több látogatója is lehetne, hiszen sok idős személy egészségi állapota miatt képtelen eljárni ezekre a találkozókra. Egy jármű megoldaná ezt a problémát.