2024. március 29., péntek

Hol pályázhatnak a lakosok a nyílászárók cseréjére?

A nyertes önkormányzatok csaknem harmada vajdasági – A tartományban 25 település lakosai igényelhetik az energiahatékony befektetések 50 százalékos támogatását

Holnap köt szerződést a Bányászati és Energiaügyi Minisztérium azokkal az önkormányzatokkal, amelyekben a lakosok a következő időszakban igényelhetik a nyílászárók cseréjének, a szigetelésnek és a fűtés korszerűsítésének 50 százalékos állami támogatását. Az energiahatékony befektetések épületekre, családi házakra és lakásokra is vonatkoznak, és egyszerre többfajta korszerűsítésre is átadhatják kérelmeiket a polgárok.

HOL PÁLYÁZHATNAK MAJD A LAKOSOK?

A 67 nyertes önkormányzat közül Vajdaság 25 települése adott át sikeres pályázatot a minisztériumnál. A legmagasabb értékű támogatást (amelyet egyébként Belgrád is kapott) Nagybecskereken és Ópázován (Stara Pazován) használhatják fel, itt 10 millió dinárt folyósít energiahatékony befektetésekre az állam, és ugyanennyit különít el a program megvalósítására az önkormányzat is.

Fele-fele arányban oszlik el a támogatottság Pecsincén (Pećincin), Hódságon (Odžacin) és Bácson is, ahol összesen 10 millió dinárt fordítanak a lakosok megsegítésére. Hatmillió dinárra pályázhatnak a szávaszentdemeteriek (Sremska Mitrovica-iak), a kúlaiak és a zomboriak. Míg Zentán összesen 5 millió dinárt, addig Törökbecsén az önkormányzati és az állami büdzséből félretett eszközök 4,8 millió dinárt tesznek ki. Négymillió dinár értékű, energiahatékony befektetéseket támogatnak Nagykikindán, Bégaszentgyörgyön (Žitištén), Kevevárán (Kovinban), Pancsován (Pančevón) és Belcsényen (Beočinon). Verbászon összesen 3 millió, Ürögön (Irigen), Šiden, Versecen, Szécsányban (Sečanjban), Zichyfalván (Plandištén) és Petrőcön (Bački Petrovacon) pedig 2 millió dinárra tarthatnak majd igényt a polgárok. A legkevesebb, 500 ezer dináros állami támogatást Magyarcsernye (Nova Crnja) igényelte: itt egymillió dinárra pályázhatnak majd a lakosok.

A felsorolt vajdasági településeken fele-fele arányban oszlik el az összeg, amelyet az állami büdzséből és az önkormányzat költségvetéséből különítettek el a program megvalósítására. Két település esetében azonban a helyi vezetés magasabb részesedéssel támogatja majd a lakosok befektetéseit: Temerinben az önkormányzat 2,5 millió dinárt szánt erre a célra, az állami kasszából pedig 1,5 millió dinárral járultak hozzá. Hasonló az eset Szenttamáson is, ugyanis a helyi vezetés 1,5 millió dinárjához 1 millió dinárt ítélt meg a minisztérium.

A vajdasági települések és a főváros mellett Mali Zvornik, Krupanj, Užice, Žabari, Raška, Šabac, Prijepolje, Dimitrovgrad, Babušnica, Ljubovija, Pirot, Svilajnac, Medveđa, Kuršumlija, Leskovac, Trstenik, Bojnik, Rača, Osečina, Kraljevo, Kragujevac, Knjaževac, Niš, Majdanpek, Boljevac, Ćićevac, Vlasotince, Žagubica, Vranje, Vrnjačka Banja, Valjevo, Gornji Milanovac, Loznica, Batočina, Vladimirci, Nova Varoš, Kruševac, Bujanovac, Ivanjica, Smederevska Palanka és Jagodina is szerepel a nyertes önkormányzatok listáján.

Mint arról korábban is beszámoltunk, a nyertes önkormányzatok a következő időszakban kiírják a közbeszerzési eljárásokat, s ezekre azok a vállalatok jelentkezhetnek, amelyek el tudják végezni a támogatott befektetésekhez szükséges munkálatokat. Az eljárás lebonyolítása után a községek kötelesek közzétenni az általuk jóváhagyott kivitelezők listáját. A lakosok a meghatározott cégek előszámláival kérelmezhetik a befektetések megtérítését, amelynek negyedét a helyi önkormányzat, további 25 százalékát pedig az illetékes minisztérium támogatja.

54 MILLIÓ HELYETT 460 MILLIÓS TÁMOGATÁS

Az említett önkormányzatok összesen csaknem 224,3 millió dinárra pályáztak a minisztériumnál. Az elsődleges bejelentések szerint az idei kísérleti programra 54 millió dinárt különítettek el az állami költségvetésből. A nyertes önkormányzatok azonban már biztosították a program kivitelezéséhez szükséges önrészt, és összesen több mint 235 millió dinárt különítettek el azért, hogy lakosaiknak biztosítsák a pályázási lehetőséget. Így a minisztérium is úgy döntött, hogy igyekszik megfelelni az érdeklődésnek: a költségvetés átcsoportosításával megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy az önkormányzati pénzekkel együtt csaknem 460 millió dinár támogatást kaphassanak azok a szerbiai lakosok, akik energiatakarékossá szeretnék tenni az otthonaikat.

A szerződésaláírás bejelentésekor Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a megújuló energiaforrások használatának fejlesztését prioritásként jelölte meg a szerb kormány. Így az energetikába, a bányászati ágazat korszerűsítéseit leszámolva is 11 milliárd eurót terveznek befektetni a közeljövőben.

A tervek szerint országunkban a következő három évben mintegy hárommillió háztartás energiatakarékos befektetését finanszírozzák állami költségvetésből. Ennek eredményeképpen legkevesebb 30 százalékos energiamegtakarítás érhető el a háztartásokban, de a szigetelés, a nyílászárók cseréje és a fűtőrendszerek egyidejű korszerűsítésével akár 60 százalékkal is csökkenhetnek a lakosok számlái – vélik a minisztérium szakemberei.