2021. szeptember 21., kedd

Elballagtak a végzősök

Idén újra hagyományos ballagást tartottak a kishegyesi iskolában

Tavaly, mint a legtöbb iskolában, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában is elmaradt a hagyományos ballagási ünnepség. Az idén azonban a helyzet lehetővé tette, hogy a nyolcadikos diákok eleget tegyenek a ballagási szokásoknak, és az ünnepi műsort is megtartották a színházteremben. Fülöp Valentin iskolaigazgató arról számolt be lapunknak, hogy összesen negyvenhét diák ballagott el az iskolából, harminchárom magyar tannyelvű osztályból és tizennégy szerbből. Ez a tizennégy szerb tanuló igen kimagasló számnak mondható, még nem volt ilyen magas létszámú szerb osztály.

– A legkiválóbb tanulóinknak két díjat osztottunk ki, a generáció diákja Erdei Anna Dorka lett, aki valóban kimagaslóan a legjobb diákja volt a generációjának. Emellett kiosztottuk az Ady-díjat is, amit olyan diákoknak szoktunk odaítélni, akik magaviseletükkel és tevékenységükkel hozzájárultak az iskola hírnevének öregbítéséhez. Az idei évben ezt a díjat Dévity Tamás kapta – mondta el az igazgató, majd arról is szólt, hogy az idei búcsúzó generáció tanulmányi eredményeivel nem lehetnek maradéktalanul elégedettek. A megelőző évben tizenkét színkitűnő tanulója volt az iskolának, idén viszont csak öt. Ez azt jelenti, hogy ez a generáció nem pont a tanulmányi eredményeivel tűnt ki – fogalmazott Fülöp, majd hozzáfűzte, hogy ennek ellenére a generációban voltak olyan diákok, akik mégis kimagasló eredményt nyújtottak.

A kishegyesi iskola végzős diákjai
A kishegyesi iskola végzős diákjai

A kishegyesi iskola a megszokott ballagási program szerint búcsúzott a végzősöktől – számolt be az igazgató.
– Tavaly a koronavírus átírta a ballagási programunkat, az idén viszont sikerült mindent a szokásos módon lebonyolítani. A diákok délelőtt körbejárták az osztálytermeket, elbúcsúztak diáktársaiktól. Utána quadrille-t táncoltunk az iskolaudvarban és az iskola előtti parkolóban. Délután pedig búcsúztató műsorra került sor a színházteremben. Itt a hetedikes és nyolcadikos diákok léptek fel, a nyolcadikosok pedig elbúcsúztak az iskolától. Az esti program diszkóval zárult az iskola udvarában – mondta el Fülöp.

A kishegyesi iskolában tegnap fejeződött be az oktatás a diákok számára, és megkezdődik a nyári szünet. Az iskola ezt felújításokra fogja kihasználni, folyamatban van a nyílászárók cseréjére beérkezett ajánlatok elbírálása – tudtuk meg Fülöptől. Ezzel kapcsolatban némi adminisztrációs munka még hátravan, majd a nyári szünet alatt meg fog történni nyílászárók cseréje.