2024. április 18., csütörtök

A testnek és a léleknek

A Nyári Mozi Színházi Közösség az elkövetkező időszakban új előadásokat készít, és újcirkuszi képzést is tart

Az intézkedések enyhítésével, a kelebiai székhelyű Nyári Mozi Színházi Közösség is felélénkítette a tevékenységét. Két előadást készítenek, hamarosan az egyik munkabemutatójára kerül sor, emellett nemrég földépítészeti tanfolyamot tartottak, a nyár végére pedig francia művészeket várnak, akik újcirkuszi képzést fognak vezetni. Minderről Döbrei Dénessel beszélgettünk, akinek elmondása szerint szeretnének továbbra is együtt dolgozni azokkal a fiatalokkal, akiknek vannak ötleteik, és létrehoznának valamit.

– Az idei év folytatódott azzal, amit tavaly félig-meddig elkezdtünk, de nem sikerült befejeznünk. Egyik az online találkozásokból, együttműködésekből készülő Coloribus nostri című előadás, amely a színtannal foglalkozik. Mindenkinek van saját színe, ezeket próbáltuk mozdulatokká átalakítani, és létrehozni egy előadást. Ezt szeretnénk befejezni, és a tervek szerint július 17-én, a Róka-tanyán, ezen belül is a Róka Festen megtartani a nyilvános főpróbáját. Nem mondanám bemutatónak, mivel kint lennénk, az időpont pedig 19 óra lesz, amikor még világos van, így a fénytechnikát nem használhatjuk. A pandémiás helyzethez igazodó online próbák hat hétig tartottak. A negyvenkét nap a böjt időszaka, és létezik is olyan feltevés, mely szerint amit hat hét alatt teszünk meg, annak hatása van. A negyvenkét napig tartó próbán, a több mint húsz fiatallal, meghatározott időközökben közösen meditáltunk, légzőgyakorlatokat végeztünk, és utána csukott szemmel lerajzoltuk saját magunkat. Ezeket feltöltöttük egy közös üzenőfalra, amelyen mindenki láthatta a másik jelen állapotát a rajzon keresztül. Később a munkát élőben folytattuk, a társaság Kelebián találkozott, és elkezdett kialakulni az előadás. Most július elején szeretnénk tovább dolgozni rajta és befejezni. A munkafolyamat folytatásaként mindenki naplót vezet, meghatározott témákra leírja a gondolatatait, és ezeket feldolgozva jutunk majd el úgymond a második lépcsőfokhoz. Az előadás készítésében támogat bennünket a Újvidéki Művészeti Akadémia, remélhetőleg a produkciót őszre kőszínházi körülmények közt is bemutathatjuk.

A másik előadás mivel foglalkozik?

– Az a Pügmalión történethez kötődik. A tervek szerint októberben lesz a bemutatója. Ezzel már egy ideje foglalkozunk, és ennek része Konstantin Stefanović zeneszerző Galatea című műve, amelynek június 30-án a Kosztolányi Dezső Színházban lesz a bemutatója. Ez az ő doktori munkája, amely egy zenei mű, de négy színésszel, Nagy Karinával, Pámer Csillával, Verebes Andreával és Varga Henivel már dolgozunk az előadáson, és részt vesz benne Ružica Inić operaénekes is. Az előadás egy emelkedett, felfokozott érzelmi állapotot közvetít. Gondolom mindenki ismeri Bernard Shaw feldolgozását, amelyben Higgins professzor a virágárus lányból egy gyönyörűen beszélő úri hölgyet farag. A mitológiában pedig ugyebár Pügmalión elefántcsontból megalkot egy szobrot, egy női formát, amelybe Aphrodité lelket önt, és egy ideális házasság jön létre. Ebben a történetben az érdekel bennünket, hogy az ember mit tud megtenni, hogyan tud pozitívan cselekedni, olyan dolgokat létrehozni, amelyek utána organikusan létezhetnek a mai társadalomban, és egyáltalán lehetséges-e ez. Azt is kutatjuk, hogy mire képes egy műalkotás, hiszen mindegyik valamit közölni próbál. Arra szeretnénk rávilágítani, hogy szép dolgokat is létrehozhatunk, olyan műalkotásokat, amelyek harmóniát sugároznak, és megnyitják más emberek szívét-lelkét arra, hogy utána ők is valamit alkossanak, létrehozzanak.

Nemrég, május végén került sor a nemzetközi földépítészeti alkotótáborra. Hogyan zajlott le?

– Több mint húsz fő jelent meg, így egyben azt is kipróbálhattuk, hogy a kelebiai székhely elbír-e ennyi embert, mármint oly módon, hogy egész nap együtt legyünk, és dolgozzunk. Először történt meg, hogy egy olyan tanfolyamot hirdettünk meg, amelyre nem a mi területünkről hívtunk meg résztvevőket, hanem az építészeti oldalról, onnan is megcélozva azt a részt, amely a földdel, a kezdetleges matériával foglalkozik. A tábort Horvát Lehel vezette, akivel már évek óta együtt dolgozunk, valamint Dragana Kojičić nagybecskereki építészmérnök és Višnja Žugić építész. Nagyon jó volt a hangulat, Varga Heni pedig hősiesen ellátta a csapatot étellel, hiszen ahogyan ő főz és tálalja az ételt, az mindig összehozza a társaságot. Reggel bemelegítettünk, légzés- és mozgásgyakorlatok végeztünk a résztvevőkkel együtt. Esténként műsorok zajlottak, egyebek közt Hristina Šormaz belgrádi cirkuszelőadó tartott kötéltáncos mutatványt az erdőben, de voltak koncertek is. Minden jól alakult, és jól ment a munka. Köszönhető ez a Nemzeti Kulturális Alapnak, hogy támogatott bennünket.

Döbrei Dénes (Fotó: Lukács Melinda)

Döbrei Dénes (Fotó: Lukács Melinda)

Az idén mire lett fektetve a hangsúly? Mit sikerült megvalósítani?

– Egyik témánk a temazcal izzasztókamra volt, ami földből, azaz vályogtéglákból épült. Mexikóban a lélek gyógyítására is használták ezeket a kis kupolaszerű építményeket. Mi megpróbáltuk oly módon felépíteni, mint ők, csak nálunk meg kell védeni, mert télen szétfagyhat. Ott a téli időszakban nincs fagy, ami kikezdené. A másik témánk a tadelakt technika volt, amelyet a marokkói építészetben használnak. Ez egy homokból készült végleges tapasztást, vízálló réteget eredményez, így jó a fürdőszobáknál. A mai modern építészetben is jelen van. Ezen táboraink összekötő, fő témája pedig tulajdonképpen az organikus építészet, vagyis hogyan lehet hasznosítani a környezetünkben levő anyagokat, azokkal építkezni. A Nyári Mozi Színházi Közösség ezt alapvetően értelmezi, a táplálkozásnál, a fizikai és a szellemi lét szintjén is, és ez egyre jobban összefonódik a színházi tevékenységünkkel. Még egy nagyon érdekes előadásunk volt, amelyet Sinkovics Ede festőművész tartotta, aki Óbecsén kendertermesztési vállalkozásba kezdett. Ő a kender történetéről és széles körű felhasználásáról beszélt. Mostanában egy kenderbetonház építésével foglalkozik, ami nagyon érdekes, mert a kenderbetonba különböző pigmenteket lehet keverni, és gyönyörű színfoltok jönnek elő a házon.

Milyen képzés várható még Kelebián?

– A nyár végére is tervezünk egy nemzetközi tanfolyamot, amely az újcirkusszal foglalkozik. Nicolas Fraiseau francia cirkuszi művész és Robert Benz zeneszerző tartja augusztus 23-ától szeptember 3-áig. Először történt meg, hogy a belgrádi Francia Intézet támogatta a munkánkat, ráadásul a két tanár Instable című előadása is megtekinthető lesz Szabadkán, a képzés utolsó napján. A Nyári Mozi Színházi Közösség a jövőben szeretne nyári akadémiákat is rendezni Kelebián, talán ez az első lépés ahhoz, hogy ez megtörténjen. A múlt évi tervek ugyan meghiúsultak, de az idén már ljubljanai, szarajevói, szkopjei és kolozsvári partnereink is vannak. Valószínűleg Tiranából is érkeznek érdeklődők a cirkuszos táborra. Azt szeretnénk megvalósítani, hogy a régiónk művészeti iskolái részt vehessenek nálunk különböző tanfolyamokon. A képzéseink gyakorlatban legtöbbször úgy zajlanak, hogy délelőtt Varga Henivel tartunk egy bemelegítő, test-emlékezet kistanfolyamot, utána pedig a tanárok foglalkoznak a résztvevőkkel. A nyári akadémia egy fontos lépés lenne, a kelebiai székhelyünk szép lassan, évről évre épül, már van szállás- és próbalehetőség, még a nyári konyhát szeretnénk kibővíteni.

A vadabb pandémiás időszakból még mi vár úgymond bepótlásra?

– Reméljük, hogy minél több helyen sikerül játszanunk a Csodálatos hétköznapokat, hozzánk nőtt ez az előadás, és a nézők reakciója is nagyon pozitív. Most egy idő után folytatódik a munka a chicagói színházzal is. Remélhetőleg jövőre megvalósulhat a múlt évi terv, hogy eljöjjenek Szabadkára, illetve Kelebiára, és itt is bemutassuk a több helyszínen játszódó előadásunkat. Majd meglátjuk mit sikerül megvalósítani, mivel a mai felgyorsult világ pont ellene szól annak a minőséges, elmélyült munkának, amelyet jónak tartunk, amivel foglalkozunk, ahogyan dolgozni szeretünk.