2024. április 20., szombat

Veszélyben a kisebbségi jogok Európában?

A szerb képviselőház küldöttsége részt vett az EU plenáris ülésén Strasbourgban

Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK) keddi ülésén ismertették Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség szerb köztársasági parlamenti képviselőjének a Covid–19-járvány okozta társadalmi-gazdasági válság leküzdése témakörben készült jelentését, amelyet már korábban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Esélyegyenlőségi és Diszkriminációellenes Bizottsága elfogadott.

Ezt követően a szerbiai küldöttség tárgyalt Marija Burić Perčinovićtyal, az Európa Tanács főtitkárával. Kovács kérdést intézett a kisebbségi jogok védelme terén az Európa Tanács által megfogalmazott standardok megőrzésével kapcsolatban – áll a szerbiai képviselőház sajtószolgálatának közleményében.
Kovács Elvira a közösségi oldalán ismertette, hogy az ETPK ülésén Strasbourgan rámutatott, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelmét számos kihívás veszélyezteti Európában, ezért a kisebbségi jogok megvalósítása és tiszteletben tartása kiemelt fontosságú a magyar elnökség számára az Európa Tanács Miniszteri Bizottságában. Rámutatott, többek között erről is beszélt Szíjjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével a Strasbourgban tett látogatása során.
Kovács hangsúlyozta, hogy a néppárti frakció vezérszónokaként kérdést intézett Marija Burić Pejčinović főtitkárhoz, vajon hogyan lehetne biztosítani a tagállamok tartózkodását a már elért Európa Tanács-standardok visszavonásától a kisebbségi jogok védelme terén, illetve hogyan lehetne biztosítani az átfogó jogszabályi keretek elfogadását ott, ahol szükséges.
– Kora este elfogadásra került a Covid–19 világjárvány által előidézett társadalmi-gazdasági válság leküzdése című jelentés, és a véleményjelentéstevőként javasolt módosítási indítványaim is – zárta közösségi bejegyzését a parlamenti képviselő.
Mint a parlamenti közleményből kiderül, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszakán részt vett a szerb delegáció tagjai közül Dubravka Filipovska, az Aleksandar Vučić – a Gyermekeinkért lista parlamenti képviselője is, aki szintén hozzászólt Kovács Elvira jelentéséhez, Enis Imamović, az SZDA Szandzsák képviselője pedig a Médiaszabadság, a közvélemény bizalma, a polgároknak joguk van tudniuk című jelentés vitáján vett részt. Biljana Pantić Pilja, szintén a Szerb Haladó Párt paralementi képviselője ugyanakkor az emberi jogi albizottság ülésén bemutatta a Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottságba (CPT) delegált szerbiai tagjelölteket. A közleményben rámutattak arra, hogy a küldöttség tagja Žarko Obradović, a Szerbiai Szocialista Párt képviselője is, aki a politikai kérdésekkel és demokráciával foglalkozó bizottság munkájában vett részt.
A szerb köztársasági képviselőház küldöttsége kedden tárgyalásokat folytatott Piero Fassinóval, az olasz parlament alsóházának külügyekkel és európai ügyekkel megbízott bizottságának elnökével, aki egyben az ETKGY monitoring bizottságának Szerbiával megbízott társjelentéstevője. Ezen a tárgyaláson véleményt cseréltek a Szerbiában uralkodó helyzetről, a delegáció tagjai ismertették beszélgetőtársukat az alkotmányban tervezett módosításokról, illetve a hatalmi és az ellenzéki pártok közötti párbeszéd alakulásáról. Ezúttal megállapodtak az új jelentés kidolgozásának üteméről, illetve Szerbiának az Európa Tanácsban betöltött kötelezettségeiről.