2024. április 18., csütörtök

Kis hozam, drága gyümölcs

Az időjárás és hőmérsékleti ingadozások miatt az idén kisebb lesz a terméshozam, írja a Blic. A meleg és a hideg időszakok miatt 20-30 százalékkal alacsonyabb hozamok várhatóak az idei szezonban. Ez szinte minden gyümölcsfajtára kihatással van, némelyiket jobban, másokat kevésbé érint az időjárás változása.
A szilva egyes fajtáinak termése a hozam fele alá csökken, a málnáé 30–40 százalékkal esik vissza. Az egyetlen optimista előrejelzés a mezőgazdasági szakértők szerint a szederre vonatkozik.
Jovan Milinković, a mezőgazdasági szakszolgálat munkatársa rámutatott, az időjárási körülmények leginkább a kajszibarack termését befolyásolták, amelynek hozama egyes helyeken megtizedelődött. Mint mondta, a szilva túlélése a fajtától és a vegetatív fázistól függött. A 250-300 méter magasságságban lévő területeken található szilvafákon a becslések szerint 20-25 százalékkal csökken a hozam. Ami más gyümölcsfajtákat illeti, hozzáteszi, hogy a meggy hozta a legtöbb hozamot az idén, mert a csonthéjas gyümölcs után virágozott, míg a cseresznye hozama fajtától függően változik, de az időjárási viszonyok határozottan megfelezték a termést, főleg azon fajták esetében, amelyek június közepétől érnek.