2024. április 20., szombat

Jakovljević: Az árak növekedése ideiglenes jellegű és a megnövekedett kereslet okozza

Az Európai Központi Bankra és az Amerikai Szövetségi Tartalékra (FED) is egyre jobban növekszik a nyomás, hogy csökkentsék az inflációt. A várakozások szerint az idei évben Európában eléri majd a 2,6 százalékot az infláció. Az árak növekedése ideiglenes jellegű, ez leginkább a nagyobb keresletnek tudható be a járvány enyhülése után – mondta Savo Jakovljević, a Szerb Nemzeti Bank Gazdasági Kutatások Részlege és Statisztikák munkatársa, írja a Szerbiai RTV.
Kihangsúlyozta, hogy az infláció növekedése az elmúlt hónapokban ideiglenes tényezőknek tudható be. Ezt a kereslet növekedése is okozza a járvány enyhülése és az alapvető élelmiszerek árának növekedése miatt is, amelyet az élelmiszerek előállítására használnak fel.
Áprilisban az infláció 2,8 százalékos volt, májusban pedig 3,6 százalékos. A kőolaj esetében, amely 20 dollár alatt volt hordónként a járvány ideje alatt, míg mostanság a fekete aranyért több mint 70 dollárt fizetnek – mondta Jakovljević.
Elmagyarázta, hogy ugyanez vonatkozik a technikára és az építőanyagokra is, ugyanis a járvány ideje alatt nem volt termelés és elfogytak a tartalékok. A járványból való kilábalást követően a gyártók nem tudnak rövid idő alatt eleget tenni a keresletnek és ezért ez a tényező is ideiglenes lesz.
Elmondta, hogy az infláció a Szerb Nemzeti Bank várakozásainak megfelelően alakul.
A kimutatások szerint 3 százalékról fog indulni, plusz-mínusz 1,5 százalék. Az elkövetkező hónapokban a várakozások szerint hasonló szinten marad egészen a jövő év kezdetéig, amikor fokozatos csökkenés várható – jelentette ki a szakember.
Rámutatott arra is, hogy Szerbiában májusban és júniusban a környező országokhoz képest alacsonyabb az infláció, így véleménye szerint a járvány hatásai a jövő év második felére kimerülnek, ennek köszönhetően pedig várhatóan 2 százalékra csökken ez az arány.
Emlékeztetett arra, hogy a Szerb Nemzeti Bank a referens kamatlábat egy százalékra csökkentette az elmúlt évben, ennek köszönhetően pedig enyhítette a járvány hatásait, ugyanakkor serkentette a bankok hitelaktivitását is.
Jakovljević kihangsúlyozta, hogy a legnagyobb központi bankok, mint a FED, vagy az Európai Központi Bank is azt mondják, hogy a járvány hatásai csak ideiglenes jellegűek.
Még egy ideig alacsony kamatlábak várhatóak, ezek növekedése pedig legkorábban két év múlva várhatóak – mondta Jakovljević.