2024. március 28., csütörtök

Szállt az ének, zengett a muzsika

A tavaly elmaradt jubileumi ünnepséget vasárnap este tartotta meg Péterrévén a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör hagyományápoló szakosztálya

Vasárnap este másfél év után telt meg újra élettel a péterrévei színházterem. A Dr. Kiss Imre Művelődési Kör hagyományápoló szakosztálya tavaly ünnepelte volna 20 éves fennállását, de a pandémia miatt erre csak most valósulhatott meg.

A Száll az ének, zeng a muzsika című jubileumi műsort a Pengetős banda tamburásai kezdték, akik törökkanizsai csárdást és frisst muzsikáltak – összeállításukat a Gólya zenekar emlékének ajánlották. A legkisebbek, azaz a Fürtike csoport ének- és játékfüzérrel készült az ünnepre. A legfiatalabb tamburás csoport gyermekdalokat pengetett, a Kistücsök zenekar pedig bácskai nótákat játszott. A Pintyőke énekcsoport, valamint a Bovánovics Emília–Györe Réka énekkettős tolmácsolásában a hazai népi hagyatékon kívül szlavóniai és moldvai dallamok is felcsendültek. A 2019-ben alakult Margaréta asszonykórus helybéli, azaz pecellói népdalcsokrot énekelt. Cseszák Korcsik Anikó és Cseszák Balázs, az együttes oktatói táncukkal emelték az est színvonalát, majd a Pintyőke együttes magyarbődi koreográfiáját élvezhette a közönség. Az eseményen a táncosokat a Fokos zenekar kísérte, de egy saját dalcsokrot is előadtak.

Az est végén Csasznyi Magdolna, az együttes hagyományápoló csoportjainak vezetője szólt a jelenlévőkhöz, megköszönte a szülők és az oktatók támogatását, és fel is idézte az elmúlt húsz évet. A fináléban a huszonkét tamburás a Fokos zenekarral együtt kísérte az asszonykórust és az egyesület táncosait.

A Dr. Kiss Imre Művelődési Kör az óvodás, alsós és felsős ének és -táncegyüttesek, valamint az asszonykórus működtetésén túl három korcsoportban tamburaórákat és kézműves foglalkozásokat is szervez, 2010-óta pedig rendszeresen megtartják a Tücsök Népművészeti Tábort, amelyre az idén augusztus 2-ától kerül sor. Az egyesület működését pályázat útján az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Csoóri Sándor Alap, a Magyar Nemzeti Tanács és Óbecse község önkormányzata támogatja.