2024. április 19., péntek

Rendbehozták a futópályát az Erdőtelepítők Parkjában Óbecsén

Szombaton önkéntes munkaakcióval kitakarították és új mulcsréteggel borították be a résztvevők az Erdőtelepítők parkjában lévő, alig fél kilométer hosszú körpályát. Az akcióban az óbecsei Ifjúsági Iroda önkéntesei mellett a sportklubok és egyesületek tagjai is részt vettek, összesen csaknem hetvenen.
Óbecse első futópályáját négy évvel ezelőtt adták át rendeltetésének. A feketefenyő kérgéből készült, mulcs borította körpálya megépítését akkor az Ifjúsági és Sportminisztérium 1,3 millió, az önkormányzat pedig 1,2 millió dinárral támogatta. Akkor még azt tervezték, hogy a pályának lesz folytatása, sőt pihenőhelyeket és tornaszereket is szerettek volna építeni a pálya mellé.