2024. április 19., péntek
ZENTAGUNARAS

Jöttünk, láttunk, győztünk!

A zentagunarasi North Aurora Dance Studio (NADS) táncosai első alkalommal vettek részt a Palić International Dance Open-en, ahonnan számos elismerő oklevéllel és éremmel tértek haza. Tóth Malvinka vezető és koreográfus beszámolt lapunknak a verseny eredményéről, valamint jövőbeli terveikről.

– A versenyre szóló, duó, trió és csoportos koreográfiákkal, valamint formációkkal is neveztünk hiphop, kortárs, modern, street dance és mtv dance stílusban. Az eredményekkel nagyon elégedett vagyok: öt első, három második, két harmadik, illetve két különdíjat hozhattunk haza. A különdíjakat az mtv dance csoportos Physical című koreográfia, a másikat pedig a kortárs Got it in you című duó nyerte – a különdíj a nagybecskereki verseny ingyenes benevezését jelenti. Több versenyre is készülünk. Mivel továbbjutottunk a Continent vs. Continent világbajnokságon a harmadik fordulóba, ezért azon biztosan részt veszünk, ugyanis a verseny az online térben kerül megrendezésre – innen már csak két forduló van, a kontinensek kontinensek ellen, valamint a finálé.

Arra, hogy már eddig eljutottunk, mérhetetlenül büszke vagyok! Emellett a nagybecskereki versenyen is biztosan ott leszünk, valamint reméljük, idén megszervezik az újvidéki, a kanizsai és a győri versenyeket is, amelyeken minden évben részt veszünk – mondta a NADS vezetője.
A csoport állandó támogatói a zentagunarasi helyi közösség, a Carbo Kft. és a Jail Piano Bar.