2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Ne lepődjünk meg azon, amit már tudunk!

Biztosan jön újabb járványhullám, ami ellen csak szélesebb körű immunizációval lehet védekezni

Eltérő adatok láttak napvilágot hétfőn a sajtóban arra vonatkozóan, hogy az országban mennyien vették fel pontosan a koronavírus elleni védőoltások valamelyikét. Az ezzel kapcsolatos információkra reagálva kedden Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter elmondta, az a mérvadó, hányan kapták már meg a védőoltás mindkét dózisát, vagyis hányan tekinthetők átoltottnak. Rámutatott arra, hogy ez az arány még nem érte el a beharangozott 50 százalékot, jelenleg 47,8 százalékot tesz ki. Mint mondta, a pandémiával kapcsolatos aggályok nem szűnnek meg mindaddig, amíg nem lesz ennél sokkal nagyobb az immunizáció mértéke. Jelenleg a fiatalok immunizációjára kell minél nagyobb hangsúlyt fektetni, mert rajtuk múlik, hogyan alakulnak a következő hónapok és mi vár ránk majd az őszre. Lončar úgy fogalmazott, a járvány nem múlik el magától, csakis a megfelelő szintű immunitással állítható meg. A miniszter szerint nem lenne szabad meglepődnünk azon, amit előre is tudunk, vagyis hogy újabb hulláma is lesz a koronavírus-járványnak. A fiatalokat be kell kapcsolni a védettség kialakításába, ez az egyedüli megoldás – jegyezte meg tegnapi nyilatkozatában az egészségügyi tárca vezetője.

A szakértőket továbbra is az indiai törzs megjelenése foglalkoztatja a leginkább. Az indiai koronavírustörzs Szerbiában való megjelenésével kapcsolatban nem lehetnek illúzióink, Szerbia biztosan nem marad egy körül kerített sziget, itt is felüti a fejét ez a delta variáns – mondta Milanko Šekler virológus a közszolgálati médiának. Hozzátette, hogy a vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, jelenleg az összes oltóanyag a klasszikus koronavírustörzsekkel szemben több mint kilencven százalékos védelmet biztosít. Šekler azt is elmondta, hogy a Nagy-Britanniából származó tapasztalatok azt mutatják, hogy az indiai törzs tünetei enyhébbek, és az influenzára emlékeztetnek. A szaglás például nem csökken, de a törzs könnyebben átvihető, könnyebben fertőz. Úgy fogalmazott, hogy a vírus mutációja már kevesebb halálozást okoz. Arra is figyelmeztetett, ha a lakosság nem tartja tiszteletben a hatályban lévő védelmi intézkedéseket, abból akár gond is lehet. Mint mondta, maga már tapasztalta, hogy egy adott üzletben csak neki volt védőmaszkja. Emlékeztetett, hogy a régió országaiban is csökken a fertőzöttek és az elhunytak száma, még ott is, ahol alacsonyabb az átoltottság, mint Szerbiában. Ugyanakkor láthatjuk, mi történik Oroszországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, ahol a betegek száma növekszik, mutatott rá. Éppen ezért, nem engedhetjük meg magunknak, hogy felelőtlenek legyünk – húzta alá Šekler, és elmondta, hogy az intézkedések be nem tartása okot ad az aggodalomra.

Szerbiában a kedden délután három órakor közölt adatok értelmében az elmúlt 24 órában összesen 9249 koronavírustesztet végeztek el, 72 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét. Az elmúlt egy napban 6 személy hunyt el a koronavírus szövődményeinek következtében. Kórházi kezelésre 334-en szorulnak, közülük 18-an vannak lélegeztetőgépen. A járványhelyzet kezdete óta 4.353.024 tesztet végeztek el az országban, s 715.913 vizsgálat eredménye lett pozitív. A halálozási arány 0,98 százalék.

Vajdaságban továbbra is jelentősen csökken a kórházban kezelt, koronavírus-fertőzött páciensek száma. Az újvidéki kórházakban jelenleg 16-an szorulnak kezelésre, közülük, ahogyan egy nappal korábban, továbbra is négyen vannak lélegeztetőgépen. A Vajdasági Klinikai Központban 11 koronavírusos személyt ápolnak, közülük háromnak van szüksége mesterséges lélegeztetésre; a kamenicai Tüdőgyógyászati Intézetben 5 páciens van, közülük egy van lélegeztetőgépen. A Vajdasági Közegészségügyi Intézet legutóbbi adatai szerint Újvidéken jelenleg 70 aktív fertőzött van, Vajdaság egész területén pedig 423.