2024. március 29., péntek

A szerb állampolgárok korlátozások nélkül utazhatnak Hollandiába

A szerbiai utasok június 24-től mindenféle korlátozás nélkül utazhatnak Hollandiába – jelenti a Schengen Visa Info, írja a 021.rs hírportál.

Ez a rendelet Albániára, Észak-Macedóniára, USA-ra, Libanonra és Tájföldre is vonatkozik. A nevezett portál információi szerint az említett hat ország utasainak, beleértve a turistákat is, nem kell felmutatniuk koronavírus tesztet, sem pedig oltási igazolást és még karanténba sem kell menniük.

A döntést a holland kormány tette közzé, mégpedig az EU Tanács javaslata alapján, mely szerint ezeket az országokat is hozzá kell tenni a járvány szempontjából biztonságos államok listájára és polgáraiknak pedig ilyen módon lehetővé kell tenni az unió területén belül való utazást.

Ennek ellenére a repülőgépen Hollandiába utazó polgároknak ki kell tölteniük egy az egészségügyi állapotukról szóló nyilatkozatot. Ezt néhány légitársaság digitális formában is lehetővé teszi, amelyet az utazásra való jelentkezés során lehet kitölteni.

Amennyiben egy olyan országból érkeznek, ahol a koronavírus-járvány miatti veszély alacsony, nem kell bemutatniuk negatív koronavírus tesztet, amikor Hollandiába utaznak. Emellett karanténba sem kell vonulniuk az országba való belépést követően – áll a kormány által kiadott közleményben.