2024. április 19., péntek

Pályázat elhagyatott falusi házak megvételére

Az elhagyatott falusi házak megvételéről szóló pályázat, amelyet azoknak a fiataloknak szánnak, akik falun szeretnének élni, június 28-án kerül kiírásra – írja az N1 hírportál.

Szimbolikusan Vidovdan napján lesz meghirdetve a pályázat az érdekelt fiatal házaspároknak, akik falusi házat szeretnének vásárolni, az állami költségvetésből pedig erre a célra mintegy 1,2 millió dinárt különítenek el. A jelentkezési feltétel, hogy a fiatalok nem lehetnek 45 évnél idősebbek.

A felmérések szerint Szerbiában mintegy 200 ezer falusi ház áll elhagyatottan.

Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter szavai szerint olyan földművesek jelentkezését várják elsősorban, akik közös háztartásban élnek és szeretnének önállósulni, de azon fiatalokét is, akik családjaikkal lakásbérlőként élnek a városokban, és akik nem tudják megoldani a lakásproblémáikat banki hitelekkel.

Elmondása szerint a szerbiai beruházási terv 2020–2025 előfeltétele az ország falvainak fennmaradásának, ugyanis enélkül a Falusi Tanács, a SANU és a vidékfejlesztési minisztérium erőfeszítései is hiábavalóak lennének.