2024. március 29., péntek

Újjáélesztett hagyomány

Nyári koncertsorozat a palicsi Zenepavilonban

Nyári koncertsorozat vette kezdetét vasárnap a palicsi sétány Zenepavilonjában. A rendezvény szervezője a Palics Park Kft. Az augusztus végéig tartó programsorozat keretében minden szombaton 18-tól 20 óráig különböző stílusú koncertekkel szórakoztatják a szabadkai, palicsi, a környékbeli lakosokat és az odalátogató turistákat.

A rendezvénysorozatot dr. Pásztor Bálint, a szabadkai képviselő-testület elnöke nyitotta meg, aki a a program kapcsán a következő gondolatokat osztotta meg hivatalos Facebook-oldalán:

– Mindig örülök annak, amikor akár egy lépéssel is közelebb kerülünk Palics régi fényéhez. Sokan dolgoznak ennek érdekében nap mint nap. Bíró Károly polgármestersége idején nemcsak a városháza épült föl, hanem a palicsi épületegyüttes, azaz a Víztorony, a Női fürdő, a Vigadó és a Zenepavilon is. Ez utóbbi a legkisebb szecessziós épületünk. Rendeltetése volt a 20. század elején, ugyanis Szabadka akkori vezetése a 13 tagú városi zenekart szerződtette, hogy június, július és augusztus folyamán sétányzenével szórakoztassa az „úri közönséget”. Ezt a hagyományt újjáélesztettük most – áll többek között a bejegyzésben.

Dencs Valéria, a Park Palics Kft. megbízott igazgatója a Pannon RTV stábjának adott nyilatkozatában elmondta, ezekkel a zenei eseményekkel próbálják növelni a palicsi sétány hangulatát, a célközönség pedig változatos.

A nyári koncertsorozat első fellépője a Gordanov Blues Ghetto volt. Szombaton 18 órától a Zenepavilonban fellépnek a Szabadkai és a Törökkanizsai Zeneiskola diákjai, akik klasszikus zenével szórakoztatják a látogatókat. Július 3-án a Szabadkai Fúvószenekar lép fel, július 10-én pedig a Vajdasági Aranyfuvola. Július 17-én a VIS Limunada zenekar az 50-es és a 60-as évek zenéit játssza a pavilonban, július 24-én pedig ismét a Szabadkai Fúvoszenekaré a főszerep. Július 31-én Nikola Radonjić lép fel, augusztus 7-én pedig a Pneuma Quartett játszik dzsesszt és örökzöld dallamokat. Augusztus 21-én a Pannon evergreen örökzöld dallamait hallhatja a közönség, augusztus 28-án pedig a Szabadkai Fúvószenekar koncertjével zárul a rendezvénysorozat.