2024. április 19., péntek

Muzslyán találkoztak a helytörténészek

A Muzslai Petőfi Sándor MME-ben tartotta meg évi közgyűlését június 19-én a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság. Eredetileg tavaly május 16-ára tervezték, de csak most tudták összehívni a helytörténészeket erre az alkalomra. A mostani találkozót is tanácskozás, kutatások ismertetése, könyvbemutató és évi beszámolók jellemezték.

Surányi Roland, a VMHT elnöke mondott köszöntőt, utána Palatinus Ervin, Muzslya tanácselnöke üdvözölte az egybegyűlteket, kiemelve, hogy a helytörténészek kincset érő munkáit a jövő nemzedékek bizonyára örömmel olvassák, tanulmányozzák. A házigazda szerepét betöltő Palatinus Aranka a helyszínről, Muzslyáról és környékéről értekezett, visszanyúlva a múltba, ismertette a falu történetét.

Három előadást hallhattak a jelenlevők A helytörténész szemével elnevezésű tanácskozáson. Elsőként Korenchy László mutatta be kutatásait Mikor készült a Bácskai Nagy csatorna? – A történelemhamisítás kézzelfogható bizonyítékai címmel. Utána Pecze Rózsa értekezett, Stadler Lőrincz sertéshizlaló háza címmel, majd a csókai Csonti István ismertette kutatásainak eredményét, A történelmi Csanád vármegye a mai Vajdaság területén a kezdetektől napjainkig címmel tartott beszámolót.

A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság 11. Évkönyvét is bemutatták, és egy könyvbemutatót tartott a szerző, Cservenák Pál, aki Bácska szívében – Topolya a XIX. század végén és a XX. század elején című könyvét ismertette.

Az évi közgyűlésen még kiosztották a társaság díjait, elismeréseit is, ezúttal a Kalapis Zoltán-díjat Cservenák Pálnak adományozták, a két Szabó József-díjat pedig az oromi Pósa Mária és a muzslyai Palatinus Aranka vehette át.