2024. április 16., kedd

A kigyógyulással és az oltakozással is lehet immunitást szerezni

Az Innsbrucki Egészségügyi Egyetem legújabb tanulmánya bebizonyította, hogy a koronavírusból való kigyógyulás után is hosszútávú immunitás alakul ki – írja a 021.rs hírportál.
Nagyon biztosak lehetünk benne, hogy immunitást szerzünk. Lehet, hogy könnyebben és biztosabban szerzünk immunitást az oltás által, mivel így elkerülhetjük az esetleges hosszútávú szövődményeket – mondta Florian Deisenhammer, a tanulmány szerzője.
Kihangsúlyozta, hogy azoknak, akik kiheverték a koronavírust van immunitásuk.
A vírus csak egy nyelvet ért, ez pedig az immunizálással történő elpusztítás – tette hozzás a neuroimmunológia részlegének vezetője.
Deisenhammer elmondása szerint lehet javasolni a kigyógyultaknak, hogy emellett a védőoltást is vegyék fel.
A védőoltás csak további védelmet jelent a számukra, amellyel végleges békéhez jutunk. Ez egy végső védelem. Nem ismert számomra egy olyan jelentés sem, amelyben az állna, hogy egy kigyógyult személy, aki ezt követően az oltást is felvette, újra megbetegedett volna – mondta az osztrák szakember.
Szavai szerint a kigyógyultak, akik még oltakoznak is ezt követően, teljesen és száz százalékban biztosak lehetnek, hogy nem fertőződnek meg még egyszer.
A vizsgálatok az immunitás jelentős reakcióját mutatják azok esetében, akik egyszer már kigyógyultak, majd ezt követően hattól tizenkét hónapon belül felveszik az oltást – magyarázta a szakember.