2024. április 20., szombat
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Ötvenszázalékos immunizáció

Növelni kell a fiatalok körében az oltakozási kedvet

Szerbia hétfőn átlépte a szakemberek által meglehetősen fontosnak tartott immunizációs lépcsőt, ugyanis a felnőtt polgárok fele felvette a koronavírus elleni védőoltások valamelyikét – jelentette be Mirsad Đerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára. Figyelmeztetett azonban, hogy az adatoknak tovább kell javulniuk, mert az immunizáció folytatása létkérdés. Arra számít, hogy június végére az állam eléri az ötvenszázalékos, teljes átoltottságot, ami azt jelenti, hogy a felnőttkorú polgárok fele megkapja a vakcina mindkét adagját. Ami a teljes immunizációt illeti, jelenleg 49,9 százaléknál tart Szerbia – ismertette az államtitkár, még mintegy hatezer második dózisnak a beadása hiányzik ahhoz, hogy elérjük az ötven százalékot.

A beoltott szerbiai polgárok harmada belgrádi, újvidéki és niši (Ótos András felvétele)

A beoltott szerbiai polgárok harmada belgrádi, újvidéki és niši (Ótos András felvétele)

Eddig a legtöbben Pribojban vették fel a védőoltást, az immunizációs arány ott hatvanszázalékos, Niš áll a második helyen 59 százalékkal, majd Bosilegrad következik 58 százalékkal. A legkevesebb beoltott Tutinban van, 14 százalék. Novi Pazarban is alacsony az oltottság, 23 százalékos, Lajkovacon 25 százalék. Đerlek elmondta, Belgrád, Újvidék és Niš vezet, ha csak a számadatokat vesszük figyelembe, és nem az arányokat, mert ez a három város adja a beoltott szerbiai polgárok harmadát.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a mögöttünk álló hétvégén nagy volt az érdeklődés a külföldi állampolgárok részéről a védőoltás iránt, két nap alatt 14 ezren vették fel a vakcinát Szerbiában, többségük Észak-Macedóniából, Bosznia-Hercegovinából és Montenegróból érkezett. Kevesebben, de Albániából is jöttek a vakcina miatt.

A FIATALOKON MÚLIK A KOLLEKTÍV VÉDETTSÉG
Az egészségügyi minisztérium államtitkára a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában kitért a fiatalok immunizációjára is. Mint kifejtette, nem számít elégségesnek az eddig megvalósított 17,3 százalékos arány, de némi elmozdulás mégis megfigyelhető, jobbak az adatok, mint egy hónappal ezelőtt. Köszönetet mondott azoknak a fiataloknak, akik éretten gondolkodnak, s abban segítik az egészségügyet, az államot, polgártársaikat, hogy minél előbb elérjük a kollektív immunitást.

ÚJ ALKALMAZÁS A POSZT-COVID KEZELÉSÉRE
Az eddigiekben mintegy 350 ezer polgár kérelmezte a digitális zöld oltottsági tanúsítványt – számolt be Đerlek. Bejelentette, hogy a minisztérium már dolgozik egy olyan alkalmazásnak az elkészítésén is, amit a Covid–19 utáni tüneteket észlelők számára hoznak létre. Mint mondta, nagyon sokan keresik fel az orvosokat, miután már kiheverték a betegséget. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter ezért megbízta doc. dr. Goran Stevanovićot, a Trópusi és Fertőző Betegségek Klinikájának vezetőjét, készítsenek el egy olyan egészségügyi kérdőívet, amely segítséget nyújtana az érintetteknek egyfajta önvizsgálat elvégzésében, megkönnyítené a tünetek alapján a Covid utáni szindróma azonosítását. Megmaradt még a munkának az a része, melynek során ezt az alkalmazást beépítik az eUprava rendszerébe. Legfeljebb három héten belül, de meglehet, valamivel előbb, a polgárok rendelkezésére áll majd ez a szoftver is – ismertette a részleteket Đerlek. Az a cél, hogy a Covid–19-et követően nehézségekkel küzdők számára minél közelebb hozzák az egészségügyi ellátást, s minél kevesebb idő teljen el a terápia meghatározásának pillanatáig. Ennek kapcsán a mentális problémákra is gondolni kell – jegyezte meg, hiszen sokakat úgy érintettek a nem megszokott hónapok, hogy effajta rendellenességekkel küzdenek. Másoknak szervi problémáik miatt van szükségük orvosi ellátásra, nyomokat hagyott szervezetükben a koronavírus.

A fiataloknak mindössze a 17,3 százaléka oltatta be magát (Ótos András illusztrációja)

A fiataloknak mindössze a 17,3 százaléka oltatta be magát (Ótos András illusztrációja)

HÓDÍTÓ ÚTON AZ INDIAI MUTÁNS
Az indiainak nevezett mutáns közben egyre nagyobb előretörést mutat Európában is. A német Robert Koch Közegészségügyi Intézet szakemberei például arról számoltak be, aggodalommal szemlélik a Delta nevű, B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett vírusváltozat előretörését, mert a legutóbbi vizsgálat szerint a 22. héten, vagyis május 31-e és június 6-a között 6,2 százalék volt a deltatörzs aránya az elemzett pozitív SARS-CoV-2-teszt leletei között, ami csaknem a duplája az egy héttel korábbi 3,7 százaléknak. A vélemények szerint a Delta egészen biztosan kiszorítja a többi vírusváltozatot, a kérdés csak az, hogy mikor. Jelenleg annyit tudni, hogy az új variáns ellen egy adag oltás nem nyújt erős védelmet, ezért egy újabb, negyedik járványhullám megelőzéséhez a lehető legtöbb embernek teljes oltással kellene rendelkeznie. Erről a témáról beszélt ma Predrag Kon, a köztársasági válságtörzs tagja, járványügyi szakember is, aki kijelentette, elégedett azzal, hogy a szerbiai felnőtt lakosság 50 százaléka megkapta valamelyik oltás első adagját, de aggódik amiatt, hogy a fiatalok körében még mindig alacsony a beoltottak száma.
– Örülök, hogy esnek a koronavírus-fertőzöttségi számok, mint ahogyan azért is, hogy végre meghaladtuk az 50 százalékos beoltottságot a felnőtt lakosság körében. Azonban sokkal komolyabban kellene venni a fiatalok oltását – nyilatkozta Kon.
Rámutatott, hogy különálló probléma az indiai mutáns, vagyis a delta törzs, ami nálunk is megjelenhet. Kiemelte, hogy fennáll a veszélye annak, hogy ez a törzs a fiatalok körében hódít majd, az alacsony oltottsági arány miatt. Figyelni kell, mi hogyan alakul Nagy-Britanniában, értékelte, hiszen náluk már megjelent a delta törzs, valamint az ottani fiatalok másként állnak az oltáshoz is, így elemezhetők lesznek az eredmények.

CSÖKKENŐ SZÁMOK
Szerbiában a hétfőn délután három órakor közölt adatok értelmében az elmúlt 24 órában összesen 7992 koronavírustesztet végeztek el, 88 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét. Az elmúlt egy napban 3 személy hunyt el a koronavírus szövődményeinek következtében. Kórházi kezelésre 341-en szorulnak, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen. A járványhelyzet kezdete óta 4.343.775 tesztet végeztek el az országban, s 715.841 vizsgálat eredménye lett pozitív. A halálozási arány 0,98 százalék.
Vajdaságban továbbra is csökken a kórházban kezelt, koronavírus-fertőzött páciensek száma. Az újvidéki kórházakban jelenleg 22-en szorulnak kezelésre, közülük négyen vannak lélegeztetőgépen. A Vajdasági Klinikai Központban 17 koronavírusos személyt ápolnak, közülük háromnak van szüksége mesterséges lélegeztetésre; a kamenicai Tüdőgyógyászati Intézetben 5 páciens van, közülük egy van lélegeztetőgépen. A Vajdasági Közegészségügyi Intézet legutóbbi adatai szerint Újvidéken jelenleg 68 aktív fertőzött van, Vajdaság egész területén pedig 421.