2021. december 1., szerda

Kon: A delta törzs a fiatalok körében terjedhet tovább

Predrag Kon, a köztársasági válságtörzs tagja, járványügyi szakember kijelentette, elégedett azzal, hogy a szerbiai felnőtt lakosság 50 százaléka megkapta valamelyik oltás első adagját, azonban aggódik amiatt, hogy a fiatalok körében még mindig alacsony a beoltottak száma.

– Örülök, hogy esnek a korona számok, az újonnan fertőzöttek száma, mint ahogyan azért is, hogy ma talán meghaladjuk a felnőtt lakosság körében az 50 százalékos beoltottságot. Azonban sokkal komolyabban kellene foglalkozni a fiatalok oltásával. Még problémánk van a vakcináció körül, és emiatt fokozottan követnünk kell a Nagy-Britanniai történéseket – nyilatkozta Kon a Kurirnak.

Rámutatott, hogy különálló probléma az indiai mutáns, vagyis a delta törzs, ami nálunk is megjelenhet.

Kiemelte, hogy fennáll a veszélye annak, hogy ez a törzs a fiatalok körében maradhat meg, és emiatt komolyabb helyzetbe kerülünk ősszel.

– Emiatt az a legjobb, hogy Nagy-Britanniát követjük, hiszen nálunk már megjelent a delta törzs, valamint az ottani fiatalok másként állnak az oltáshoz – hangsúlyozta Kon.