2024. március 29., péntek

A svájci Stadler cég gyárat tervez építeni Szerbiában

Aleksandar Vučić elnök ma találkozott a svájci Stadler cég küldöttségével, akik újabb projekt kivitelezésében érdekeltek, egy transzformátor gyár kiépítésében is Szerbiában – írja a Vajdasági RTV.
Vučić elnök a Geozavod épületében tárgyalt a küldöttség tagjaival és Peter Spuhlerrel, a Stadler cég igazgatójával. A memorandumot, amely a Stadler vállalat és a szerb kormány között jött létre és amely jelentős anyagi támogatást biztosít a Vasúti Múzeumnak, Spuhleren kívül Tomislav Momirović építésügyi miniszter is ellátta kézjegyével.
A Stadler vállalattól, amely egyike a legismertebb vasúti járműveket gyártó cégeknek a világon, Szerbia három vonatot rendel, valamint egy hosszútávú stratégiai együttműködésről is megállapodtak a felek, amely elsősorban a vonatok gyártására és Szerbiának való leszállítására vonatkozik. Emellett a tárgyalás során szó esett a cég termékeinek Szerbiába és a környező országokba való szállítása, valamint egy vasúti eszközöket előállító gyár megépítése is szóba került.
Vučić elnök már korábban kijelentette, hogy alig várja a Belgrád és Újvidék közötti gyorsvasút megnyitását, amelyre február végén kerül majd sor, és szeretne beülni a Stadler cég által gyártott egyik vonatba.
Momirović építésügyi miniszter már korábban bejelentette, hogy a Stadler cég Szerbia számára október végéig egy gyorsvonatot fog leszállítani, míg a másik kettőt az év végéig. A pályázaton keresztül megvalósított beszerzés teljes összege 62 millió eurót tett ki.