2024. március 28., csütörtök

Teljes felújítás vár a Zöldfás utcai templomra

Az óbecsei épület fennállásának 125. évfordulóját ünnepelte meg az evangélikus-református közösség

Az óbecsei Zöldfás utca egyik építészeti gyöngyszeme, a millenniumi évre megépült evangélikus-református templom, amely június 14-én ünnepelte meg fennállásának 125. évfordulóját. A jubileumot vasárnap Halász Béla református püspök és Orosz Attila bácskai református esperes részvételével ökumenikus istentisztelettel ünnepelték meg a hívők.

Szilágyi Dénes István, a verbászi református egyházközség lelkipásztora több mint négy évvel ezelőtt lett az óbecsei református közösség lelkipásztora is.

– Óbecse erős katolikus város volt, akárcsak Kúla, és mindkét helyen közös alapítású református-evangélikus gyülekezet van. A lelkészek felváltva szolgálnak – itt Óbecsén jelenleg csak a reformátusok, de várjuk szeretettel az evangélikus egyház képviselőit is. A vasárnapi ünnepség is közös volt, hiszen igyekszünk képviselni a testvéri kapcsolatokat a protestáns egységben. A korabeli újságcikkek tanúsága szerint egy kicsit démonizálva voltak akkoriban a protestánsok, ezért is nagy öröm számunkra az, amikor a testvéri közösséget a katolikus testvérekkel is meg tudjuk élni, és velük közösen tudjuk felvállalni Jézus Krisztus szavát – mondja Szilágyi Dénes István lelkipásztor.

Az Urbán Konrád tervei alapján, tipikusan klasszicizáló templom felépítését az akkor szövetséges egyházat alkotó evangélikus és református hívek lelkesedése és áldozatkészsége mellett országos gyűjtés tette lehetővé. A templom megépítéséhez több, kevésbé ismert történelmi érdekesség is fűződik, ezeknek az emlékét márványtáblák őrzik.

– Ez az egyetlen templom Óbecse községben, amely a millenniumi évre épült meg. 1896. június 14-én Szász Károly református püspök és Sárkány Sámuel evangélikus püspök avatta fel – az a Sárkány Sámuel, aki később Kossuth Lajost is eltemette. A helyi evangélikus és református hívők és más támogatók mellett a templom építéséhez maga Ferenc József császár is hozzájárult. Azt látom, hogy erősödik és fiatalodik az óbecsei református közösség, amely csaknem 200 személyt számlál – ehhez nagyban hozzájárult az új lelkész érkezése is Verbászról –, állítja Kiss Igor, az óbecsei képviselő-testület elnöke, aki gyakran kutat helytörténeti érdekességek iránt.

Kozma Zoltán gondnok évek óta viseli a szívén az épület sorsát. A templom állagán sokat ront egy platánfa.

– A Zöldfás utcai platánfák ugyan védettek, de a templom bejárata előtti fát a többinél később, úgy 30 évvel ezelőtt ültették ide, és közelebb is van az épületsorhoz, mint a többi platánfa. Az iratok tanúsága szerint több alkalommal a Tartományi Emlékművédelmi Intézet is jelezte, hogy el kell távolítani azokat az ágakat, illetve fákat, amelyek rongálják az épületet. A fa gyökérzete miatt sok repedés keletkezett a homlokzaton, fönt a keresztet szétverte az ág, de megrongálta a csillagot, a bádogot és a torony keleti felét is – sorolja a keletkezett károkat a gondnok.

Az oltár előtti padló nemrégiben a tartományi kormány 100 ezer dináros támogatásának köszönhetően újult meg. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 15 millió forinttal támogatja a templom szinte teljes felújítását, és elbírálásra vár egy 5 millió forintos pályázat is.