2021. július 24., szombat

Ismét Kanizsa Feszt!

A fesztivál keretében a Közösségi napokon ingyenes a részvétel

A jövő hétvégén ismét kitárja kapuit a Kanizsa Feszt, amelynek keretében negyedik alkalommal tartják meg a Közösségi napokat.
Június 25-én, pénteken délután 3 órakor kezdődik a rendezvény, 4 órára a jurtát is felállítják, amit délután fél 5-kor kürtfúvás követ, majd a Cifraszűr népdalkórus lép fel. A fesztivál délután 5 órai hivatalos megnyitóján dr. Lőrinczi Zoltán nemzetközi ügyekért felelős államtitkár (Magyarország), Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Nyilas Mihály, a szerbiai igazságügy-minisztérium államtitkára és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere mond ünnepi beszédet. A megnyitó után a legkisebbeknek szól majd a Kicsi Gesztenye koncertje, ezzel párhuzamosan a Kárpát-medencei Sajtóklubban Szentesi Zöldi László, Gajdics Ottó és Kávai Szabolcs beszélgetnek. Este 6 órakor kezdődik a Dobó Tihamér-rajzverseny, illetve a Mini Exatlon akadályvetélkedő. Úgyszintén ebben az időpontban veszi kezdetét a Magyar kultúra a Kárpát-medencében vitafórum, amelynek résztvevői dr. Lőrinczi Zoltán, Pásztor István és Nyilas Mihály lesznek, fél 7-től pedig a Hungarikum utca és helyi értékek kiállítás is a kezdetét veszi. Ezt követi A határon túli magyarság a XXI. században elnevezésű kerekasztal-beszélgetés a határon túli magyar pártok vezetőinek részvételével.

Június 26-án, szombaton délután 1 órakor kezdődnek a Közösségi napok eseményei, aminek során kürtfúvást, íjászbemutatót, páncéltesztelést, bűvészelőadását, haditorna-bemutatót, a legkisebbek számára szivacskardvívást és a felsősöknek Mini Exatlont is szerveznek.
Du. 6 órakor A Kárpát-medencei magyar oktatás jövője címmel beszélgetésre kerül sor Vicsek Annamária, Szerbia oktatási államtitkára, Maruzsa Zoltán, Magyarország köznevelésért felelős államtitkára és Fejsztámer Róbert részvételével.
Este 7 órától a Fiatalok és a civil szervezetek címmel tartanak vitafórumot, amelyen Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Sóti Attila, a Vamadisz elnöke vesz részt.

Ezenkívül a szervezők mindkét nap kötetlen programokat is kínálnak: lesz kisállat-simogató, régi mesterségek utcája, lehet lovagolni, íjászkodni, szabadtéri társasjátékokat kipróbálni, ugrálóvárban szórakozni. Szombaton az érdeklődők tűzoltó- és rendőrautóba is beülhetnek.