2021. szeptember 25., szombat

A végeláthatatlan kékség

Kevés kézzelfogható emlékkel rendelkezik róla, inkább csupán érzések maradtak meg benne. Meg ízek, illatok és hangok. A sós víz íze, a friss levegő illata és a tenger morajlásának hangja. Ötéves volt, amikor először látta a végeláthatatlan kékséget. Nagy találkozás volt számára, olyan, amely élete végéig elkíséri. Gyermekként persze nem tudta megfogalmazni, mitől volt annyira különleges az a korlátok nélküli szabadság, amit nyújtani tudott neki. Mindössze néhány kép él élénken az emlékezetében, a tengerpart szikláit nyaldosó hullámok látványa, a rögtönzött úszóleckék első sikereinek pillanatképe meg az az azóta elhalványult, sőt kissé meg is sárgult családi fotó, amely ott készült. Ott, a tengeren. A szüleivel és a testvérével láthatók rajta, mindannyian mosolyognak. Önfeledtség és gondtalanság sugárzik róluk. A háttér nem túl beszédes, nem lehet túlzottan sok következtetést levonni belőle, csupán az édesanyja fehér gyöngysora árulkodik a pillanat különlegességéről. Az a gyöngysor, amelynek a történetét ugyan máig sem ismeri, azt azonban már akkor is tudta, hogy csakis fontos alkalmakkor kerül elő az óvodában általa készített, nem különösebben szép, mégis rendkívül nagy becsben tartott, mérhetetlen hálát és határtalan szeretetet rejtő ékszeresdobozból, amelyben az édesanyja a legszebb darabjait tartotta. Voltak százszorta mívesebb és értékesebb dobozkái is, a fehér gyöngysornak mégis abban volt a helye.

Csodálatos, ám vissza nem hozható. Ez vésődött be az emlékezetébe arról a nyárról. Ma már nehéz lenne meghatározni, hogy maga a tenger vagy inkább a családi nyaralás jelentette felhőtlen boldogság miatt. Az is lehet, hogy éppen a miatt az önfeledtség és gondtalanság miatt, ami a képről sugárzott. Annyi év távlatából lehetetlen megítélni. Talán nem is kell.

Sok időnek kellett eltelnie, mire újra láthatta a tengert. Az újbóli találkozás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hogy a túlzott várakozások vagy a magas elvárások miatt, esetleg az akkoriban mindenkit nyomasztó nehéz idők árnyéka miatt, azt ma sem tudja pontosan. Az is előfordulhat, hogy éppen az az önfeledtség és gondtalanság hiányzott, ami az igazi szabadság érzését lett volna hivatott táplálni benne. A végeláthatatlan kékség lenyűgöző ereje nem változott, csupán a megélésének a mélysége. Ma már pozitív emlékként tekint az újbóli találkozásra is, hiszen sok hasznos tapasztalattal gazdagította, akkor tanulta meg például azt, miként lehet a jég a hátán is megélni. Azzal a találkozással kapcsolatban azonban nem él benne a visszahozhatatlanság fájdalma.

Felnőttként már egészen másként tekintett a végeláthatatlan kékségre. Nem tartott az ismeretlentől, nem félt felfedezni a világot, és kimondhatatlanul boldoggá tette, amikor a gyermekkori élmények sokadszori megélése közben olyan kultúrák elemeit is magába építhette, amelyeket korábban alig vagy egyáltalán nem ismert. És elképesztően hálás volt azért, hogy mindez megadatott neki. Közben persze némi lelkiismeret-furdalás is gyötörte, mert úgy érezte, azt az időt, amit saját magára fordít, másoktól veszi el, annak lehetőségével együtt, hogy adjon valamit másoknak, ahogyan azt a mindennapok során is tette. Amikor különleges helyekre sodorta az élet, az önfeledtség és a gondtalanság mellett, amelyek megélésének lehetőségét gyermekkora óta annyira kereste, mindig ott munkált benne valami furcsa vágyakozás is, ugyanis szerette volna az általa megélt élményeket mások számára is elérhetővé tenni, köztük elsősorban azok számára, akik fontosak voltak neki. Még akkor is, ha tisztában volt azzal, hogy mindez teljességgel lehetetlen.

Sokszor gondolt arra, hogy ha majd megöregszik, megannyi jó és rossz tapasztalattal a háta mögött talán már nem másokra gondol majd, hanem büszkén eleveníti fel a legmaradandóbb élményeit meg a legizgalmasabb történeteit az őt körülvevő gyermekeknek és mindenki másnak is, aki kíváncsi lesz rájuk. És miközben arra vágyik majd, hogy legalább még egyszer, utoljára láthassa a végeláthatatlan kékséget, érezze a sós víz ízét meg a friss levegő illatát, hallja a tenger morajlásának hangját, egyszer csak rádöbben arra, hogy mindez nap mint nap megadatik neki. A különleges relikviák, a családi fotók meg az édesanyja fehér gyöngysora révén. Vagyis azon élményei meg az emlékei révén, amelyek nemcsak az életét, hanem őt magát is meghatározták.