2021. július 27., kedd

Új megállapodást fogadott el az IMF Szerbiával

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága Washingtonban megerősítette az új tanácsadói megállapodást Szerbiával. Ez a következő 30 hónapra szól.

Siniša Mali pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez a megállapodás azért fontos, mert újabb megerősítése a sikeres gazdasági politikának, amelyet az ország végez, emellett kiváló visszajelzése annak, hogy a koronavírus-járvány ellenére sincs szüksége az országnak pénzügyi segítségre.

Mali hozzátette, hogy az IMF-fel kötött új, tanácsadó jellegű megállapodásnak köszönhetően komoly üzenetet közvetítünk a nemzetközi pénzügyi világnak, és mint ország, hitelességet szerzünk.

– Az IMF-től nincs szükségünk pénzre, csak együttműködésre. Az ambiciózus, strukturális reformterv mellett a gazdasági fellendülésre, valamint a makrogazdasági és a pénzügyi stabilitás megőrzésére összpontosítunk. Ennek eredményeképp növekedhet az életszínvonal, emellett a versenyképesség és a szerb gazdaság, és még több külföldi befektetésre tehetünk szert – mondta Mali.

Kifejtette, hogy az IMF-fel való együttműködés az állami vállalatok és az adóhatóság reformjára is összpontosít.

Az együttműködés 2021 júniusától 2023 végéig tart majd.