2024. április 19., péntek

Jó újra együtt lenni

Mintegy ötvenen kézimunkáztak a verbászi hittanteremben és a plébánia udvarán

A Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének 14. műhelymunkájára az idén Verbászon került sor, az esemény házigazdája a Szirmai Károly Művelődési Egyesület kézimunkacsoportja volt. Paróci Mária, az egyesület elnökasszonya elmondta, hogy a műhelymunkán négy település nyolc csoportja vett részt: Topolyáról három, Szenttamásról kettő, Kishegyesről, Újvidékről és Tiszakálmánfalváról pedig egy-egy csoport érkezett. Tekintettel a járványügyi helyzetre, a szervezők a résztvevők létszámát 4 főre korlátozták.

− A műhelymunkát Taníts, tanítalak elnevezéssel a verbászi hittanteremben és a plébánia udvarában szerveztük meg. Három féle munkát készítettünk: a száraz nemezelést, a gömöri hímzést és egy különleges technikát, amit varázspapírnak nevezünk, amit úgy kell elképzelni, hogy a tarka papíralap át van festve fekete színnel, és a lerajzolt képet fapálcika segítségével ki kell takarni. Utóbbit régebben már használtuk, viszont teljesen feledésbe ment, pedig nagyon érdekes és mutatós. Csaknem mindenki kipróbálta, és szerintem teljes volt a siker. A korábbi műhelymunkák alkalmával néha százan is összejöttünk Verbászon, az idén jóval kevesebben voltunk, viszont mindenki örömmel jött, hiszen mindannyiunknak hiányzott már a közös munka és a társalgás. Az udvaron két hölgy árulta a drukkolt dolgokat és a cérnát, ami azért fontos, mert huzamosabb idő után az asszonyok ismét feltölthették a kézimunkázáshoz szükséges tartalékokat – sorolta Paróci Mária.

Hangsúlyozta, az Aranykalász kézimunkacsoport jelenleg a szövetség által szervezett hagyományos nemzetközi kiállításra, valamint a hagyományos kenyérszentelésre készül, a nyár folyamán pedig több vidéki műhelymunkára szeretnének eljutni.

A verbászi eseményen két szenttamási kézimunkacsoport vett részt. Füstös Erszébet, a Kézimunka-kedvelők Egyesületének elnöke kiemelte, a verbásziak kiváló házigazdák voltak, az asszonyok pedig mindhárom technikát kipróbálták.

− A verbászi találkozót megelőzően egyedül utaztam el egy bajsai műhelymunkára, ide viszont négy asszonnyal érkeztünk. Hagyományosan zsíroskenyérrel és teával fogadtak bennünket, és az ebéd is finom volt. Mindannyiunknak hiányzott már egy tömegesebb munkajellegű találkozó, és új dolgot is tanultunk. Ami a csókai „nagykiállítást” illeti, előkészítettük a munkákat, 30 felnőtt és három gyermek kiállítóval tervezünk résztvenni – sorolta a szenttamási egyesület vezetője. Hozzátette, a csoport nemrégiben vásárolt egy újabb szövőszéket és már oktatójuk is van.

A szenttamási Hagyományápolók Klubjának Tulipán kézimunkacsoportja először vett részt a verbászi műhelymunkán. Robotka Angéla, a klub elnöke elmondta, mindhárom technikát kipróbálták az asszonyok, a munkákat pedig hazahozták és megmutatják a csoport többi tagjának.

− Az esemény jó alkalom volt, hogy megismerkedjünk a többi csoporttal és felvegyük velük a kapcsolatot. Igen hasznosnak találtuk a varázspapír-technikát, ami tulajdonképpen egyfajta képeslapkészítés, és minden bizonnyal bemutatjuk több korosztálynak a klub által szervezett téli táborban – nyilatkozta a hagyományápoló klub elnöke.