2024. április 20., szombat

Új apartman Zenta szívében

Rúzsa Tuza Laurával a nemrég megnyílt Centrum Apartmentről és a kisvárosi turizmusról beszélgettünk

Ahogyan a falusi már jó ideje divatba jött, a kisvárosi turizmus is izgalmas lehet a kikapcsolódni és pihenni vágyó vidékieknek. A Tisza menti községekben különösképp, hiszen itt ugyanúgy adottak a strandolási, táborozási lehetőségek, mint az elvonulás a világ zajától, vagy éppen a kulturális és szórakozási programok. Az ember egyidőben érezheti magát otthon és turistának.

A Centrum Apartment Zenta város szívében található a Fő utca 16-os szám alatt. Szinte minden, ami egy vidékit érdekelhet, néhány perc sétát jelent mindössze: a Tisza, a medence, a kulturális intézmények és a kávézók is. Mindezeken túl az sem elhanyagolható szempont, hogy bár a szállás a város közvetlen központjában helyezkedik el, a forgalom zajától egy hatalmas épület és egy udvarrész választja el, így a csend és a nyugalom tökéletesnek mondható. Jól felszerelt, a vendégeknek ingyenes wifi, kábeltévé, konyha, nyáron hűtés, télen fűtés áll a rendelkezésére.

Rúzsa Tuza Laura az apartman bejáratánál (Fotó: Szögi Csaba)

Rúzsa Tuza Laura az apartman bejáratánál (Fotó: Szögi Csaba)

Az aparmant Rúzsa Tuza Laura és férje munka és két kisgyerek mellett egyelőre önállóan vezetik. Laura elmondása szerint megéri a nem kevés befektetett energiát, mivel a vendégeik elégedettsége bőven kárpótolja őket mindezért. Vele beszélgettünk a városban rejlő turisztikai potenciálról, az apartman kialakításáról és az ezzel kapcsolatos további terveikről.

Mikor és hogyan született meg az ötletük, hogy apartmant nyissanak Zentán?

– Volt némi megtakarított pénzünk a férjemmel, amit szerettünk volna befektetni. Már évekkel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy megvásároljuk ezt a régi házrészt itt a központban. Nagyon elhagyatott és elhanyagolt lakás volt. Önerőből csinosítgattuk az évek során, mikor mennyi tellett rá. Kialakítottunk egy fürdőszobát is, mivel ilyesmivel nem rendelkezett. Kezdetben még nem kristályosodott ki bennünk, mi lesz majd a lakás sorsa. Úgy gondoltuk, mire teljesen felújítottuk, addigra azt is kitaláljuk. 2019-ben szembejött velünk a Prosperitati pályázata, mi pedig úgy döntöttünk, megpróbáljuk elnyerni, így belevágtunk. Első körben egy oktatási programban vettünk részt, melynek segítségével szert tettünk némi alaptudásra, úgy a turizmus, mint a vállalkozás terén. Ezt követte egy vizsga, amit sikeresen teljesítettünk. A második körben már konkrét dolgokra, kivitelezésre, eszközökre lehetett pályázni. Miután ezt elnyertük, a segítségével be is tudtuk fejezni a lakásfelújítást. Eddigre már azt is eldöntöttük, hogy apartmanként fogjuk működtetni a házrészt. Tavaly novemberben meg is nyitottuk.

A Prosperitati tanfolyamán milyen hasznos tudásra lehetett szert tenni?

– Betekintést kaptunk a könyvelésbe, a vonatkozó törvényekbe és szabályzati rendszerbe, a turizmusra vonatkozóan pedig a reklám fontosságára, eszközeire.

Hol reklámozzák az apartmant?

– Jelen vagyunk különböző internetes felületeken, a legnépszerűbb közösségi oldalon, illetve szállásfoglaló portálokon.

Mivel lehet vonzóvá tenni egy zentai apartmant?

– Ami szerintem nekünk az előnyünk, hogy Zenta szívében vagyunk, a központban, ugyanakkor, mivel udvari bejáratú a szálláshely, csendes légkört tudunk biztosítani a vendégeinknek. Amennyi nyüzsgés van a városban, abból is ki tudjuk vonni a pihenni vágyókat. (nevet) Azt is szokták szeretni, hogy egyedül vannak itt, tulajdonképpen egy teljes lakást kapnak, gyakorlatilag otthon érezhetik magukat, legyen szó pihenésről vagy munkáról, vagy bármiről, ami Zentára szólította őket. Ezenfelül pedig a Tisza, a medence, a népkert mind sétatávolságra találhatóak innen.

Az apartman bejárata a Fő utcán

Az apartman bejárata a Fő utcán

Eddig mekkora volt az érdeklődés?

– Voltak máris érdeklődők. Előtte nem nagyon tudtuk, mire számíthatunk, nem igazán tudtuk felmérni a piacot, hiszen sem én, sem a párom nem mozogtunk még a turizmusban. Az ismerősök biztattak, hogy lesz erre kereslet, én viszont kicsit szkeptikus voltam. De bebizonyosodott, hogy tényleg van. Pedig a járványhelyzet miatt nem épp egy szerencsés időszak köszöntött ránk, mégis azt tudom mondani, hogy nem panaszkodhatunk. Csaknem folyamatosan vannak vendégeink, közülük ez alatt a rövid idő alatt is többen visszatérők.

És még csak most jön az első nyári szezon... Lesznek rendezvények is, feltételezem, hogy akkor is lennének érdeklődők a hely iránt. A turisztikai irodával tartják a kapcsolatot?

– Természetesen! Ők is rendelkeznek az elérhetőségeinkkel, így amikor betérnek hozzájuk a turisták, akkor ajánlanak bennünket is. Vannak is már előfoglalásaink a nyári szezonra, ezért bízom benne, hogy jó nyarat fogunk zárni. A turisztikai iroda mellett egyébként a „konkurenciával” is remek kapcsolatot ápolunk, nem is konkurensek módjára viszonyulunk egymáshoz, hiszen mindenkinek megvan a maga célközönsége, így alkalomadtán ki is segítjük egymást.

Ön kiknek ajánlaná elsősorban az apartmant?

– Szerintem széles körű a paletta, az eddigi foglalások is ezt bizonyítják. Üzleti célból érkező vendégeink is voltak már, jöttek családok is, innen elszármazott régi zentaiak, túrázni vagy fotózni vágyó csoportok, és sorolhatnám. Családoknak különösen tudom ajánlani, hiszen bababarát szállásunk van, igény szerint kisággyal, fürdetőkáddal tudunk szolgálni a legkisebbeknek is. De nem szeretném beszűkíteni a piacot, minden csoport más-más okból találja pozitívnak a helyet.

Mennyi időre lehet igénybe venni a szállást?

– Egy éjszaka a minimum, és az éjszakák számának növekedésével változnak az áraink is.

Amikor jöttünk be, láttam, hogy készül egy terasz is...

– Igen, folyamatos fejlődésben vagyunk. A nyár érkeztével indokoltnak láttuk, hogy a szabadban is tudjunk valamit biztosítani a vendégeink számára, ezért kialakítunk egy kis fedett teraszt, ahol akár rostélyozni is lehet majd.

Gyermekek számára pótágyat is biztosítanak

Gyermekek számára pótágyat is biztosítanak

Vannak-e még ezen túl további terveik?

– Igyekszünk mindig a vendégek észrevételeire és igényeire támaszkodni. Jelezték már például azt is, hogy hosszabb távú ittlét esetén jól jönne egy mosógép, így ennek elhelyezésére is igyekszünk megoldást találni. A távolabbi tervek között szerepel még egy kisebb játszótér kialakítása az udvarban, ahol a gyerekek is szórakozásra lelhetnek.

Ez így valóban teljesnek hangzik. Szükség van mindezek mellett még bármire a boldogsághoz?

– Az, ami nem rajtunk múlik: egy kis potenciált kellene még teremteni a városnak. Az nagyon sokat segítene. Valami, ami hosszú távú itt-tartózkodásra ösztönzi a klasszikus értelemben vett turistákat. Mert ez a néhány hónap alatt szerzett tapasztalatunk azt mutatja, hogy inkább a munka, illetve a honvágy az, ami idehozza az embereket Zentára, és turista volt talán a legkevesebb, aki eddig megfordult nálunk. Számukra kellene valami tartalmat adni, ami ide vonzaná őket...

Nyitókép: Rúzsa Tuza Laura az apartman bejáratánál (Fotó: Szögi Csaba)