2024. április 20., szombat
ALTERNATÍV GYÓGYÁSZAT

A természet erejével

A cukorbetegség gyógynövényekkel, helyes étrenddel gyógyítható (5., befejező rész)

Naponta háromszor, meghatározott időközönként, meghatározott élelmiszereket ehetnek Mirsad Krnjić boszniai füvesember készítményei mellé dr. Mišo Vučković feleségének, Ana Trkulja-Vučkovićnak az étkezési tanácsai alapján kúrát alkalmazók, mint a későbbi gyógyult cukorbetegek is. A gyógynövényes teákat, citromlevet korlátlanul lehet fogyasztani. Sok lenne felsorolni a megengedett és a tiltott élelmiszereket, röviden az a lényeg, hogy minél egészségesebb, természetesebb legyen az étek. Tehát tiltott listán vannak az egyes gabonafélélék. Pontosabban, előfordul, amikor egyáltalán nem tűri a betegnek a szervezete a gabonaféléket, de vannak olyanok is, akiknek a zab, az árpa és a hajdina nem emeli a cukorszintjét. Bizonyos ideig nincs megengedve a gyümölcsök fogyasztása, később azonban, ha a szervezet állapota javul, egyes bogyós gyümölcsöket is be lehet iktatni az étkezésbe.

Természetesen tiltott a cukor és a tartósított élelmiszerek, a meghatározhatatlan összetevőket, keményítőt tartalmazó ételízesítők, a finomított-fehérített só, illetve a nagyüzemi hentesáruk fogyasztása. Egy étkezés alkalmával csak egyféle állati eredetű ételt lehet fogyasztani, a reggelizz királyként, ebédelj polgárként, vacsorázz koldusként elv szerint. Reggelire a Magyarországon paleoketogén étkezésként elhíresült élelmiszereknek, füstölt háztáji húskészítményeknek vagy más, erősebb, tartalmasabb alapanyagoknak, mondjuk egész tojásnak a bevonása engedélyezett. A salátához kizárólag citrom fogyasztható, és hozzá hidegen sajtolt olaj, ízlés szerint. Étkezés után három órával meg kell mérni a vércukorszintet, s ezzel párhuzamosan figyelni a szervezet reakcióját a különböző ételekre, mivel minden szervezet, egyéniség másként reagál bizonyos alapanyagokra. Így van, akinek nem akadályozza szervezetének működését például a hajdinából, zabból reggelire fogyasztható kenyér, de van, akinek megemeli a cukorszintjét. Olyasmire is van példa, hogy a szervezet rosszul reagál a boltban beszerezhető permetezett, műtrágyázott zöldségfélékre.

Elegendő a napi háromszori étkezés

A napi, csupán három étkezésre rákérdezve Ana határozottan vallja, egy cukorbetegnek szigorúan tilos a hasnyálmirigyét folyamatosan „zaklatni”. Meggyőződése szerint teljesen elegendő a napi háromszori minőségi és tartalmas étkezés. És annak, aki még nem gyógyult meg a terápia során, vagyis az eredményei nem stabilak, szigorúan tilos gyümölcsöt fogyasztania. Ez alól kizárólag a citrom kivétel.

– A férjemmel, Mišóval folyamatosan mértük az értékeket az étkezései után, így nagyon sok tapasztalatra tettünk szert az egyes ételekről. Így például rájöttünk, hogy a cukorbetegeknek oly sokat ajánlott csicsóka vagy a batáta (édesburgonya) főtt állapotban Mišónak rendkívül rontotta az eredményét. Nyersen fogyasztva viszont más eredményeket kapott. Minden értéket, tapasztalatot feljegyeztem, jegyzeteltem, és ez teszi most ki azt az étkezési tanácsokkal ellátott jegyzetet, amelyet minden terápia kezdetén kézhez kaptak előbb a rokonaink, ismerőseink, majd ma már a számunkra első találkozáskor ismeretlen pácienseink. Illetve ezt a pácienseinket tömörítő két facebookos csoportban is közzétettem, digitális formában – mesélte Ana, akitől az iránt érdeklődtünk, hogy milyen út vezetett el odáig, hogy mára a terápia élére álltak, és több száz egyén egészségét igyekeznek egyengetni.

Az eredmények maguktól beszélnek

– Az első időszakban Mišo nem óhajtotta a nyilvánosság elé tárni, hogy sikerült leküzdenie a cukorbetegségét, egy természetes alapú módszernek köszönhetően. Attól tartott, hogy az orvostársadalom és az emberek ezt nem fogadják el, gúnnyal kezelik „a kórházigazgató esetét” a mezei gyógynövényekkel. Később, miután lassan kitudódott a sikere, és egyre több ember fordult hozzá, hozzánk segítségért, hogy ne kelljen mindenkinek egyenként lediktálni az étkezési tanácsokat, tapasztalatokat, én inkább írásba foglaltam, és sokszorosítottam őket a szabad felhasználás érdekében.

Arról is érdeklődtünk, hogy Belgrádban hogyan reagáltak az orvosok férje esetére a boszniai füves ember terápiájával.

– Még Palilula városrészben laktunk, amikor Mišo belefogott a gyógynövényes terápiába, és a Knez Danilo utcai egészségházban rendelt a ma már nyugdíjas jó barátunk, háziorvosunk, dr. Gordana Petrović, aki első hallásra rendkívül ellenezte az egészet. Egyébként a férjem csupán akkor szedte össze a bátorságát, és avatta be orvosát a folyamatba, amikorra már határozott pozitív véreredményei voltak, és a háromhavi átlagos cukorértéke a 12,8-ról a kúrának köszönhetően két hónap múlva 6,9-re csökkent. Amikor a kezelőorvosa elé vitte a Belgrádi Katonai Kórház laboratóriumából származó friss véreredményeit, és elmesélte, hogy már nem szedi a korábban életmentőnek tartott Victoza gyógyszert, a doktornő döbbenettel vegyes felháborodással először is azt kiabálta: Mišo gyógyszer nélkül halálra van ítélve. A doktornő szó szerint kézen fogta a férjemet, és elráncigálta az egészségház laboratóriumába azonnali, friss eredményeket követelve. Amikor az is igazolta a 6,9-es átlagot, az orvos akkor kezdett magához térni, és azt kérdezte – inkább önmagától –, hogy akkor ő most mit kezdjen a diplomájával?! Ennek a vitának, párbeszédnek akkor többen is tanúi voltak, akiknek megváltoztatta az életét az, amit megéltek – emlékezett vissza Ana arra az időre, majd azt is elárulta, hogy a következő háromhavi átlag cukorszintet igazoló véreredménnyel férje márciusban fordult az orvosához. Ekkor már 5,6-os átlagot jegyeztek fel a laboratóriumban, azzal, hogy egyre inkább csökkentette a gyógyszereit is. A doktornő akkor már, szavai szerint, „kapitulált”, és inzulinos családtagja számára kérte a házaspár közbenjárását a terápia beszerzésében. Illetve mindazok az egészségházban dolgozók is így tettek, akik valamilyen módon hallották, látták férjének a vitáját a kezelőorvosával, és valamelyik családtagjuk szenvedett diabéteszben. Dr. Mišo felesége, Ana a beszélgetésünk végén hangsúlyozta, hogy ők igazából ennek a történetnek akaratukon kívül lettek a szószólói, és ahogy a cukorbetegséggel küzdők közül mind többen tudomást szereztek a módszerről, az eredményeikről, egymás sikeréről, úgy gyűltek körülöttük az újabbnál újabb segítséget kérő cukorbetegek az egész Balkán térségéről.

Életmódváltás, kitartás

– Egyszerűen képtelenek voltunk elutasítani a mind több segítséget kérő cukorbeteget. Különösen az után, miután megismerkedtünk személyesen is a boszniai füvesemberrel, Mirsad Krnjićtyel, és megköszöntük a segítségét. Mišo az iránt érdeklődve, hogyan tudja neki meghálálni az ő, illetve a gyógynövényes kúrája jótéteményét, azt hogy megmentette az életét, a füvész azt válaszolta, hogy nagy segítségére lenne, ha közreműködne a cukorbetegeknek szánt terápia alkalmazásában, koordinálásában, illetve a kúra alapanyagául szolgáló készítmények eljuttatásában a betegekhez. Ma már ennek eredményeként a Mirsadot felkereső cukorbetegek is megkapják az elérhetőségünket, és vele konzultálva kezdhetnek bele hatékonyabban problémáik megoldásába. A jegyzetekbe foglalt tapasztalataink alapján pedig gyorsabb és hatékonyabb eredményekre számíthatnak.

A gyógynövényes készítmények egyébként a mi étkezési tanácsaink előtt is hatásosak voltak, de jelentősen hosszabb ideig kellett alkalmazni a szirupot és a teát, és emiatt az emberek hamarabb feladták a harcot a látszólag sikertelen próbálkozás után. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy a cukorbetegséghez vezető rossz szokások, problémás élelmiszerek elhagyása nélkül, mozgás hiányába a gyógyulás biztosan elmarad – hívta fel a figyelmet Ana, és hozzátette azt is, hogy ha valaki gyógyult cukorbetegként visszatér a régi életmódjához és az egészségtelen táplálkozási szokásaihoz, akkor sajnos szinte elkerülhetetlen, hogy a szervezete ismét megbetegedjen.