2021. július 31., szombat

Időutazás a tizennegyedik századba

A Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület elnöke volt a VM4K vendége

A szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Csütörtök esték című rendezvényének ezúttal Nagy Abonyi Szabolcs, a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület elnöke volt a vendége. A beszélgetést Baráth Gábor Gergely történész vezette.

Nagy Abonyi Szabolcs a sajtónak nyilatkozva elmondta, az egyesület zentai alapítású és székhelyű, ám az évek során tevékenységét egész Vajdaság területére kiterjesztette.

– Több tagunk van Szabadkán, Csókán, Zentán, Magyarkanizsán, és valószínűleg hamarosan bővülni fog a tagságunk. Tizenhat évvel ezelőtt egy baráti összejövetelen merült fel az ötlet, hogy jó lenne valakinek a középkori hagyományőrzéssel foglalkozni. Igyekszünk hitelesen bemutatni mindezt a közönségnek. Ennek során korabeli ruházatot, vérteket, fegyvereket, páncélokat öltünk magunkra. Ha száraz adatokkal szolgálnánk a nézőknek, akkor nem érdekelné őket, ezért mindezt egy kerettörténetbe helyezve mutatjuk be a közönség előtt. Ennek során megtudhatják, hogyan vívtak a középkori emberek, miként éltek, étkeztek. Nemcsak a harcra, a vívópárbajra figyelünk, hanem a hölgyekre is, hiszen a középkori udvarhölgyek tánca és öltözete is érdekes lehet a közönség számára – mondta az egyesület elnöke.

Fotó: VM4K

A beszélgetés során egyebek mellett szó volt az egyesület történetéről, tagságáról, a bemutatókon használt fegyverekről, öltözetekről, a korabeli ruházatról, illetve arról is, hogy folyik egy-egy vívópárbaj a közönség előtt. Nagy Abonyi Szabolcs kiemelte, hogy az egyesület esetében a fejlődést abban látja, hogy a tagok minél hitelesebben és precízebben jelenítik meg, mutatják meg a korabeli viseleteket, eszközöket, tevékenységeket. Azt is elárulta, hogy a bemutatókon a 14. századi magyar középkori öltözeteket és a korabeli életformából adnak ízelítőt a nagyérdeműnek. A csapat férfi tagjai a zsoldoskatonák öltözetét és vívópárbajait jelenítik meg. Például sodronyláncinget viselnek, egykezes kardot és buzogányt használnak. Nagy Abonyi Szabolcs azt is elárulta, hogy a zsoldoskatona öltözete körülbelül negyven kilogrammot tesz ki. A sérülések elkerülése érdekében a bemutatókon használt fémfegyvereket nem élezik ki, és lekerekítik azok végét. Az eseményeken tábort is szoktak állítani, és ilyenkor az egyesület női tagjai a paraszti viseltet öltik fel. Felvonulásokon és bemutatókon is igyekeznek a korabeli viselet szerint öltözni, például az udvari táncok bemutatásánál is. Az egyesület elnöke azt is elmondta, hogy sok helyre hívják a csapatot, így többször jártak az anyaországban, Dél-Szerbiában, Boszinia-Hercegovinában, Koszovóban, valamint Erdélyben is.